Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Galambos Dorina: „A lelkem mélyén rocker vagyok”

Galambos Dorina, a Megasztár legelső szériájának vadóc versenyzője a szemünk láttára szelídült lázadó lánykából gyönyörű nővé. Most a sikerek helyett stílusról kérdeztük egy kicsit.

Kép: sajtóközlemény

A bájos énekesnő napjainkban a Mrs. Columbo együttes oszlopos tagja, tavaly az év legjobb jazzalbumának járó Fonogram-díjat is bezsebelhették. A zenekar az elismerés után sem tétlenkedik, most is gőzerővel készülnek legújabb kislemezének felvételei, és a nyári fesztiválok fellépői között is gyakran találkozhatunk a nevükkel. Nekünk is épp a turnébuszban sikerült elérnünk Dorinát, hogy a zenei sikerek helyett most kicsit a stílusról és a cipőkről kérdezzük.

Dorina és zenekara elkötelezett a hazai divat megreformálásban, az M Colleciton a nőiességet és színeket hirdeti.

Cipővásárlásnál mennyire vannak rád hatással az aktuális trendek? Utánanéztél már, hogy mik lesznek az új őrületek az őszi–téli szezonban?

– Szeretek képben lenni az éppen aktuális irányzatokkal, és figyelemmel is kísérem őket, de ez nem jelenti azt, hogy minden esetben követem is a divatot. A mostanában nagyon trendi, teljesen egyenes telitalppal rendelkező cipőket például soha nem tudnám elképzelni magamon, hisz egyáltalán nem tartom nőiesnek ezt a formát.

Van olyan fazon vagy szín, amiért kifejezetten odavagy, amin előbb akad meg a tekinteted?

– Színek terén a klasszikus feketét és a nude-színeket preferálom, de néha nem tudok ellenállni egy-egy feltűnő, például pinkszínben pompázó darabnak se, hisz ezek az élénk színek is remekül passzolnak a ruhatáramhoz. A fazonok frontján a klasszikus vászon tornacipők a nagy befutók nálam, hisz hétköznapokon szeretek a kényelemre szavazni.

Ennek ellenére történt már olyan, hogy megtetszett egy darab, és úgy is megvásároltad, hogy itt-ott nyomott egy kicsit, vagy mindig a kényelem az elsődleges szempont?

– Régebben gyakran beleestem ebbe a hibába, manapság viszont már győzedelmeskedik a komfortérzet a külcsín felett. Anno előfordult olyan is, hogy megvettem egy elég drágának nevezhető darabot, ami azóta is maximum két alkalommal lehetett a lábamon, hiszen fél óránál többet nem bírok benne talpon maradni. Nemrégiben részt vettem egy jótékonysági árverésen, ahol egy színes, különleges csizmámat ajánlottam fel, lehet, hogy ez a darab is ilyen sorsra jut majd egyszer.

Sokunknak akad olyan lábbeli a cipősszekrényében, ami már valami miatt használhatatlanná vált, mégis ragaszkodunk hozzá, nálad akad ilyen?

– Egy számomra nagyon kedves szandálom esett nemrég az idő vasfogának áldozatául, azaz leszakadt róla egy masni. Természetesen megtartottam, annak reményében, hogy majd egyszer megszerelem valahogy, de erre a műveletre még nem került sor, és bevallom őszintén, lehet, hogy nem is fog, de ettől függetlenül még sincs szívem megválni ettől a darabtól.

A különböző díszítésekkel, például szegecsekkel ellátott saruk hódító útja ezen a nyáron is töretlenül tart. Te hogy állsz ezzel a stílussal?

– A lelkem mélyén rockerlány vagyok, így imádom a szegecseket, szóval ez a trend igazán kedvez nekem. Pont nemrégiben szereztem be a tökéletes szegecses szandált, amihez perfektül passzoló szegecses táskával is rendelkezem, de ez a fajta díszítés még sok más ruhadarabomon és kiegészítőmön is visszaköszön. (Forrás: Vágvölgyi Lilian/Salamander)


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?