Szurikáta cikkek

Kolodko szurikáta szobra a cukorbeteg gyermekekért, gyermekeknek készült
Fontos dologra hívja fel a figyelmet Kolodko Mihály új szobra.

Zulu pótmamákat kapott
Szokásjog alapján a csapat domináns párja tartja fenn a jogot a szaporodásra a Dél-Afrikában őshonos szurikátáknál. Néha persze előfordul, hogy a rangsorban hátrébb helyet foglaló nőstényeknek is utódja születik, ám ezeknek a kölyköknek az életlehetőségei a természetben igen rosszak. Az állatkertekben viszont ők is esélyt kapnak, például úgy, hogy a gondozók nevelik fel őket. Ez történt a Budapesti Állatkert legifjabb szurikátája, a kis Zulu esetében is.

Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor örökbe fogadta Nakupendát
Asha, az idén 3 éves kis elefánt vezeti az Állatkerti Alapítvány Örökbefogadási Toplistáját a 2016. első féléves adatok alapján. Második Sisi, a kölyök zsiráf, a tavaly legnépszerűbb Nur-Nuru-Bin koala pedig a harmadik helyen végzett. A kölykök és cuki kisállatok mellett a nagyvadakat, illetve az emberszabásúakat is sokan kedvelik, így a top 10-es listán tigris, oroszlán, orangután és gorilla is szerepel.