Életforma.hu


Csupa szív virágos jótékonyság

Csupa szív virágos jótékonyság 

Több ezer család megélhetése forog kockán csak a díszkertészeti ágazatban a koronavírusos világjárvány miatt. A több generáció óta vágott virág-, virágpalánta-, és díszfaiskolai termesztéssel foglakozó kertészetek, e termékek értékesítésével foglakozó vállalkozások, kisebb, nagyobb kertészeti árudák, virágüzletek kerülnek nehéz helyzetbe. A kidobásra ítélt növényeket szakmaközi szervezetük a termelőkkel együtt jótékony célokra ajánlotta fel.
3+1 tipp balkonkertészeknek

3+1 tipp balkonkertészeknek 

Így március elején olyan érzése van az embernek, mintha minden nap egy kicsit közelebb lenne a tavasz. Hiszen egyre többet süt a nap, később sötétedik, és ha eléggé hegyezed a füledet, talán már a madarak csicsergését is lehet hallani. Keresve sem találhatnál jobb alkalmat arra, hogy belevesd magad a kerti munkákba. Persze ha lakásban élsz, akkor ez nem tűnik ilyen egyértelműnek, viszont a jó hír az, hogy egy balkonkert segítségével így is átélheted a kertészkedés örömeit. Már most kedvet kaptál? Nem csoda, hiszen egy ilyen kiskert az erkélyen nemcsak gyönyörű, de igazán praktikus is lehet. Akár tapasztalt erkélykertész vagy, akár most ismerkedsz ezzel a világgal, a 3+1 tipp, amelyet Megyeri Szabolcs kertész gyűjtött össze neked, garantáltan nagyon hasznos lesz számodra.
Ásó, kapa, nagy trágya!

Ásó, kapa, nagy trágya! 

Nehéz lélekkel vesszük elő az ásót, mert leginkbb nem tudjuk eldönteni, pontosan hogyan, és miként kell azt csinálni? Erről kertészünk már készített egy összefoglalót. Most azt vettük csokorba, hogy pontosan mire kell vigyázni munka közben, és mit tehetünk még, ha már úgyis kézben van az az ásó?
Ásni vagy nem ásni, ez itt a kérdés

Ásni vagy nem ásni, ez itt a kérdés 

Ha kertes házban élsz, akkor minden bizonnyal az ásó az a szerszám, amit a legtöbb alkalommal bizonytalanul fogsz keze. Elég csupán a kapát használni a növények tövénél, vagy már ásni kell? Az évszakváltások alkalmával fel kell lazítani a talajt? Ültetésnél szükséges az egész ágyást megmunkálni? Ősszel a fagyok előtt nem veszélyes a talajszerkezet fellazítása? Ezeket a kérdéseket most alaposan körbe járja Megyeri Szabolcs kertész, hogy többé ne okozzon fejtörést e kerti szerszám használata.
Így készítsd fel a kerted az őszre, a télre!

Így készítsd fel a kerted az őszre, a télre! 

Nem olyan régóta erősítem a kezdő kertészek táborát, ugyanis nem egészen egy évvel ezelőtt lennem magam is családi ház lakója. Naivan azt gondoltam, hogy a kertben leginkább tavasszal és nyáron van munka, ám hamar rá kellett jönnöm, hogy tévedek. Mentségemre szóljon azonban, hogy valóban nem sokan tudják, hogy az egész éves kerti munkálatok közül kiemelendőek azok a tennivalók, melyeket ősszel kell elvégezni. Megyeri Szabolcs kertész a blogjában rábukkantam egy részletes leírásra ezzel kapcsolatban. Ahogy ő fogalmaz, ez egy nagyon különleges, átmeneti időszak, amikor a birtok csupa élmény és meglepetés. Milyen igaza van! A kedves levélíró most Nektek  is segíthet!
Legyél Te is tavasztündér!

Legyél Te is tavasztündér! 

Anyukám mindig azt mondta, hogy a tavaszi hagymásokat akkor kell kiszedni a földből, amikor vége a tanévnek, és akkor kell elültetni, amikor ősszel újra becsöngetnek. Nos, ezen örök igazságot szem előtt tartva a hétvégét balkonkertészkedéssel töltöttem. Ha tavaszra igazi virágoskertet szeretnél varázsolni mondjuk a konyhaablakba, akkor most kell a tettek mezejére lépned. 
Mi köze gyümölcsfának a kikapcsolódáshoz vagy a spóroláshoz?

Mi köze gyümölcsfának a kikapcsolódáshoz vagy a spóroláshoz? 

Mikor az ember sorra veszi a spórolási lehetőségeket, rendszerint nem szerepel a lista elején a gyümölcsfa ültetése. Akkor sem jellemző ennek az opciónak a felvetése, mikor kikapcsolódásra vágyunk, ám mégis mindkét dologban segíthet, ha a kertedbe valamilyen gyümölcsfát ültetsz. Mutatjuk, hogy kötheted össze a kellemest a hasznossal úgy, hogy közben még a kertedet is gyönyörűvé és otthonossá teheted.
Konténeres növények az otthonod pazar díszei

Konténeres növények az otthonod pazar díszei 

Azt szokták mondani, hogy a kert a családi ház lelke. Oda lépsz be először, mikor hazatérsz egy fáradt nap után, ott kortyolhatod el reggelente a kávédat, ott hűsölhetsz nyáron a fák alatt, és ott gyönyörködhetsz ősszel a színes levelek forgatagában. Ha van valami, ami tényleg a te kezed munkáját dicsérheti, akkor az az otthonodat körülvevő kert, amelyben a növények mindig hálásak a gondoskodásért, legyen az egy tő rózsa vagy egy nagyra nőtt gyümölcsfa. Abban az esetben, ha te is szeretnéd megalkotni a saját álom udvarodat, akár most azonnal belevághatsz, legyen bármilyen évszak is éppen.
Ásó, kapa, nagyharang?

Ásó, kapa, nagyharang? 

Nem, jól gondolod: harang nem szükséges a kertészkedéshez. Ezzel szemben viszont az ásó és a kapa nagyon is hasznos eszköz lesz számunkra. A lapát szintén alapdarabnak számít, ha a kertben matatunk. Hasznos lehet, ha nem csak egy méretben szerezzük be ezeket az eszközöket.
5 dolog, amire gyümölcsfa-ültetéskor figyelj

5 dolog, amire gyümölcsfa-ültetéskor figyelj 

Megkezdődött az őszi gyümölcsfaültetés és a faiskolák szezonja: már kaphatók a fiatal gyümölcsfák, a kedvező talajhőmérséklet pedig ideális a kertbővítéshez. A csemeték kiválasztása és helyes elültetése során, viszont több fontos tényezőt is figyelembe kell venni ahhoz, hogy a fák pár éven belül termést is hozzanak. Ehhez nyújt segítséget Nektek Makay Miklós, a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft.(MKSZN) érdi faiskolájának szakértője.

Nehogy már a szomszéd erkélye legyen zöldebb! 

Már alig vártuk, hogy jöjjön a tavasz! A hétvége pedig egyenesen remek alkalom egy kis kertészkedéshez. Ne csóváld a fejed, gyakorlatból tudom, nincs az a pici erkény, terasz, gang, ahol ne lehetne egy kis üde sarkot kialakítani. Adunk néhány tanácsot, hogy tényleg a tied legyen a legszebb, sőt, leghasznosabb!    

5 tipp a téli dédelgetéshez! 

November elejétől egészen az erősebb fagyokig tart a fák ültetésének szezonja. Érdemes azonban néhány dologra odafigyelni a tartós hideg beállta előtt, hogy frissen telepített növényeinknek  télen se essen baja – hívja fel a figyelmet Makay Miklós, a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. kertészeti szaktanácsadója. A szakember a növények teleltetéséhez adott hasznos tanácsokat.

Pozsgások betonban 

Újra indulnak a Családi napok a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben, a volt Öntödei Múzeumban! Április 9-én betonkaspó öntéssel és növényültetéssel várják a látogatókat az 1862-ben épült eredeti gyárcsarnokba és a múzeum csodaszép kertjébe!  

Kerttervezés gyerekeknek 

Nem pihen a kertész télen sem. Ilyenkor tervezi meg, hogy tavaszra, nyárra milyen növények kerüljenek a kertbe, a balkonra. Megyeri Szabolcs kertészmérnök azt tanácsolta, hogy ilyenkor nézzünk utána például az interneten, melyik növény mekkora vagy milyen virága lesz. A Klubrádió szakértője azt tanácsolta, ha majd apuka és anyuka tavasszal elmegy a kertészetbe, konzultáljon a helyi szakemberrel, és feltétlenül mondjuk el, ha kisgyerek is van a családban.          

Ültess fát! 

Hűvösebbre fordult az idő, de ez nem jelenti azt, hogy nincs dolgunk a kertben, a balkonon! Megyeri Szabolcs a Club Rádiónak összegezte, a teendőket, amiből kiderült, koránt sincs pihenés ilyentájt.