Életforma.hu

STÍLUS

Kerttervezés gyerekeknek

Nem pihen a kertész télen sem. Ilyenkor tervezi meg, hogy tavaszra, nyárra milyen növények kerüljenek a kertbe, a balkonra. Megyeri Szabolcs kertészmérnök azt tanácsolta, hogy ilyenkor nézzünk utána például az interneten, melyik növény mekkora vagy milyen virága lesz. A Klubrádió szakértője azt tanácsolta, ha majd apuka és anyuka tavasszal elmegy a kertészetbe, konzultáljon a helyi szakemberrel, és feltétlenül mondjuk el, ha kisgyerek is van a családban.          

Tiszafa, Kép: pixabay

A kertészmérnök egy sorházas lakást hozott fel példának. Anyuka főz a konyhában, a gyerkőc pedig tőle alig tíz méterre játszik a kertben. Mégse veszi észre, amikor a kicsivel valami baj történik, mert kettejük között olyan nagyra nőtt például egy tiszafa, hogy egyszerűen nem látta.

Apropó  tiszafa: minden része mérgező, nagyon szép, romantikus növény, gyönyörű piros bogyók díszítik. Imádják a madarak, ezért hagyjuk meg nekik, és ezt magyarázzuk el a gyereknek is!

A kicsik imádják a hintát, de jól meg kell nézni, hogy milyen fára akasztjuk fel. Lehetőleg keményfát válasszunk, például diót, ami nehezebben törik. Az úgynevezett könnyű fák hasadva törnek, és csúnya sebesüléseket okozhatnak. Arra is készüljünk fel, hogy egyszer biztosan leesik a gyerkőc, de nem mindegy, hogy hova. Így is, úgy is meg fog ijedni, de legalább fűben vagy homokban landoljon, és ne törje össze magát.

Kerti tó az egészen pici gyerekekhez nem való. Óhatatlanul belecsúszhat pl. így télen, amikor a tavat betakaró fólia csúszóssá, nyálkássá válik. Ahol ilyen van, ott a kutyákra, a macskákra is külön figyeljetek, mert a csúszós mederből nem tudnak kimenekülni.

Borbolya, Kép: wikipedia

Sokan azt szeretik, ha a kert közepén szép, zöld gyep terül el, körben pedig örökzöld bokrok. Amikor gyerekes szülők kertet terveznek, ne ilyet válasszanak, hanem olyat, amilyent egykoron mi: zeg-zugos, hangulatos, érdekes, vadregényes, bujkálásra alkalmas területet!

A kertészmérnök szerint a bokrokat nagyon gondosan válogassuk válogassuk ki! A hóbogyó csábító, de ne ültessük gyerekek közelébe, mert mérgező a bogyója. Nem tanácsos például a borbolya. Apró töviseit elhullatja a gyepre, kigereblyézni nem lehet, és a mezítláb szaladgáló gyerek pillanatok alatt belelép, és ott a baj. Ugyancsak nem jó ötlet a fügekaktusz. Olyasmi mint a medvetalpkaktusz, de ez kibírja a kertben a telet is. Párnatüskéi mindenbe beleszúródnak. A gyerek fájlalja a kis kezét, és valószínűleg meg sem tudja mondani, mitől, vagy hogy merre járt, hol szerezte be az egyébként rendkívül fájdalmas sebesülést. ...és jöhet a szemöldökcsipesz és a nagyító.

Fügekaktusz, Kép: pixabay

Megyeri Szabolcs azt azért hozzátette, a gyerekeknek is meg kell tanulniuk, hogy melyik növény mérgező, melyik nem. Mutassuk meg nekik, mi a különbség a gyöngyvirág és a medvehagyma között. Egyszóval barátkozzunk a növényekkel együtt már most, télen!

Fűben-fában van az orvosság - szokták mondani. Íme egy olvasmány a gyógyító füvekről! Ezt olvasd el feltétlenül!

 

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.