Életforma.hu

Egyéb

Nők, akik megváltoztatták az informatikát

Akad néhány méltánytalanul elfelejtett nő a számítástechnika úttörői között, úgyhogy itt az idő, hogy megismerd őket!

Azt gondolhatnánk, hogy az informatika nagy alakjai között csak nagy tudású, tekintélyes férfiak vannak, mintha az informatika nem nőknek való tudomány lenne. Pedig biológiailag semmivel sem alkalmasabbak a férfiak erre a szakmára, mint a nők, és ha egy kicsit mélyebbre ásunk, akad néhány méltánytalanul elfelejtett nő is a számítástechnika úttörői között.

Ada Lovelace

Charles Babbage Torinóban tartott előadást, melyen ott ült Luigi Federico Menabrea is, aki lelkesen jegyzetelte a matematikus szavait. Ezeket a híres angol költő, Lord Byron lánya, Ada Lovelace fordította angolra egy barátja unszolására, majd Babbage javaslatára a fordítást saját gondolatival is ellátta. A jegyzeteivel végül világhírű lett, hiszen lényegében leírta a programozás alapjait. Négy koncepciót is kidolgozott.

Ada Lovelace (Foto: Wikipedia)

Az első elgondolása, hogy egy általános célú gépet kellene építeni, ami lyukkártyák segítségével programozható. A második elképzelése szerint ezeket a gépeket nem csak matematikai műveletekre lehetne használni, hanem bármire. Például zeneművek komponálására. Harmadik koncepciója maga a programozás elméleti és gyakorlati megvalósítása volt. Ehhez például egy kódolási utasítássort is készített. És végül oda is eljutott, hogy feltette a kérdést, vajon képes-e a gép gondolkodni. Ő úgy vélte, hogy nem, mert bár a gép felismeri az összefüggéseket, de soha nem lesz képes semmilyen igazságot előre látni.

Az „ENIAC-lányok”

Valójában hat nőről van szó. Betty Snyder, Frances Bilas, Jean Jennings, Kay McNulty, Marlyn Wescoff és Ruth Lichterman. Ők 1946-ban az amerikai hadsereg által kifejlesztett, a világ első, teljesen elektronikus számítógépének programozói voltak. Akkoriban adatbevivőknek hívták őket. A 20. század közepén azért kaphatták meg ezt a munkát, mert nagyjából azt gondolták, hogy teljesen egyszerű, képzettséget nem igénylő feladat egy ilyen gép működtetése. Lényegében csak követni kell a leírást, és kész. Ha nem így lett volna, akkor valószínűleg ezt a munkát is férfiak végezték volna. Csakhogy, az ENIAC működtetéséhez folyamatosan bonyolult matematikai műveleteket kellett megoldani. A hölgyek főnöke is nő volt, Adele Goldstine, aki az ENIAC programozási kézikönyvét is írta. Jean Jenningssel közösen pedig megalkották az első szoftvereket is.

Az ENIAC-lányok (Foto: Wikimedia)

Grace Hopper

Ő volt az első nő, aki doktori fokozatot szerzett számítógép tudományokból, az amerikai haditengerészettől pedig ellentengernagyi rangban szerelt le. Grace Hopper viszont inkább az informatikában élte ki a tehetségét. Ő írta az első olyan fordító programot, ami képes volt a számítógép számára lefordítani a valamilyen programozási nyelvben írt programot. De a számítógépektől független programnyelv ötlete is tőle származik, nem véletlen, hogy részt is vett az egyik első ilyen, a COBOL kidolgozásában.

Meg Whitman vezetésével lett az eBay egy 30 fős vállalkozásból egy 15 ezer fős nagyvállalat. Jelenleg ő a HP vezérigazgatója. De ott van Ursula Burns, aki a Xerox elnök-vezérigazgatója. És túl azon, hogy nő, ő volt az első afroamerikai, aki Forbes 500-as céget vezet. Mindezt úgy, hogy a szülei még panamai bevándorlók voltak. Ezek azok a nők, akik nélkül ma az infokommunikációs világ sokkal sivárabb hely lenne. Akik nélkül a jelen férfiai sem ücsöröghetnének az IT-szektor tetején és akik bizonyítják, hogy az informatika nőknek is való tudomány

– mondta Földesi László, a Systemfarmer elnök-vezérigazgatója.

Ezt is olvasd el:


Hogyan szabályozzák az inverterek a szivattyúkat?

Hogyan szabályozzák az inverterek a szivattyúkat? 

Bár egy női magazinban ez nem épp egy gyakori téma, de neked vajon eszedbe jutott már, hogyan szabályozd otthon a vízszivattyúd hatékonyságát úgy, hogy csak a szükséges energiát használja fel? 
Nulla angoltudással külföldi munka? Egy év alatt megoldható!

Nulla angoltudással külföldi munka? Egy év alatt megoldható! 

Legyünk akár nők, akár férfiak, a nyelvtanulással mindannyian küzdünk – pedig nem kellene, hogy a folyamat szenvedés legyen. Sokak számára az angol elsajátítása egy vértizzadós, nehéz procedúra, mely sokszor éveken át okoz kínzó perceket, órákat a tanulók számára.
A napenergia hasznosítása otthon

A napenergia hasznosítása otthon 

A különböző műszaki újdonságokkal a férfiaknak és a nőknek egyaránt érdemes tisztában lenni. A rezsiköltségek csökkentése minden család számára fontos, ma pedig már több lehetőség is elérhető ezzel kapcsolatban, hogy még kevésbé terheljük a családi kasszát. A napelemes rendszerek az utóbbi években kifejezetten népszerűvé váltak.
A szállodai vendéglátás kötelező eleme: a welcome tálca

A szállodai vendéglátás kötelező eleme: a welcome tálca 

Az utazás izgalma együtt jár a szállás kényelmével, amit a vendégek az első pillanattól kezdve érzékelhetnek. Egy szállodai szoba atmoszféráját a kezdeti benyomás határozza meg, és a modern szolgáltatások mellett a welcome tálca is komoly szerepet játszik az élmény fokozásában. Egy hosszú út után elengedhetetlen a lehetőség, hogy a vendégek frissítő italokkal tegyék kényelemsebbé az érkezés pillanatait.
Egy iskolatáskányi remény: csapj le a sztárok relikviáira és segíts!

Egy iskolatáskányi remény: csapj le a sztárok relikviáira és segíts! 

Ismert művészek, sportolók és civilek fogtak össze 155 gyermek tanévkezdéséért a Tűzcsiholó Egyesület Egy iskolatáskányi remény kampányához.
Fenntartható megoldások a takarítógép-alkatrész gyártásban

Fenntartható megoldások a takarítógép-alkatrész gyártásban 

Gondolkodott már azon, mi történik, amikor egy takarítógép alapvető alkatrésze tönkremegy?
Frissesség négy keréken – az autó illata nem csak részletkérdés

Frissesség négy keréken – az autó illata nem csak részletkérdés 

Egy illat többet árulhat el rólunk, mint gondolnánk.
A szürke és a fehér ló közti különbségek

A szürke és a fehér ló közti különbségek 

Talán meglepő, de a szürke lovak nem fehéren jönnek a világra. Kezdetben fekete vagy sötét árnyalatúak, és az évek során egyre világosodnak. Ez a változás gyakran félreértéshez vezet, hiszen sokan nem tudják megkülönböztetni őket a fehér lovaktól. Pedig a színük története egészen más.
Modern tetőtéri ablak – nyáron is élhető körülmények

Modern tetőtéri ablak – nyáron is élhető körülmények 

A nyári meleggel szemben egyre nehezebb hatékonyan védekezni és egy klíma önmagában nem feltétlenül gazdaságos megoldás. Érdemes tehát az alapoknál, például a jó minőségű nyílászáróknál kezdeni a körülmények optimalizálását.
Havi kontaktlencse: kényelmes megoldás hosszú távra

Havi kontaktlencse: kényelmes megoldás hosszú távra 

A kontaktlencse viselés ma már nem csupán praktikus választás, hanem életstílus kérdése is.