Életforma.hu

Egyéb

Rúzsa Magdi az anyaságról vallott

Az érzéseiről és a családalapítás első időszakáról beszél Rúzsa Magdi, aki a hármasikrei megszületése óta először ad televíziós interjút.

Érzéseiről és a családalapítás első időszakáról az M2 Petőfi TV Magas és Mély című műsorában beszél péntek este Rúzsa Magdi, aki hármasikrei megszületése óta először ad exkluzív televíziós interjút. Az énekesnő arról is mesél majd, hogy édesanyaként szembesült azzal először, hogy nem tud mindent megtervezni, emiatt sokszor bizonytalan, amelyet nehezen él meg.

Rúzsa Magdi (Foto: Sláger FM)

Rúzsa Magdi élete kiteljesedett azzal, hogy édesanya lett. Az Artisjus-, Máté Péter-, kétszeres Fonogram- és négyszeres Petőfi Zenei Díjas énekesnő mindig vágyott egy kisbabára, azt azonban álmában sem gondolta volna, hogy egyszerre három gyermeke születik majd. Saját bevallása szerint fegyelmezett és határozott típus, akinek alapszükséglete a tervezhetőség. Életében most először, édesanyaként tapasztalta meg, hogy a dolgok nem mindig úgy történnek, ahogyan eltervezi. Sokszor bizonytalan, amit nehezen él meg; bár sok segítséget kap, a mai napig nehezen dönti el, hogy amikor mindhárom kisbabája sír, melyik kettőt vegye fel – árulja el az énekesnő exkluzív interjúban Koltay Anna műsorában, a Magas és Mély évadzáró epizódjában.

 Ez most még a szinte egyben vagyunk állapot. Néha nem tudom elengedni, hogy én létezem nélkülük is

– mondja a műsorajánlóban Rúzsa Magdi, aki  visszatéréséről is tudatosan gondoskodott: július 1-jei koncertjének dátumát már októberben kitűzte, akkor, amikor még a gyermekeivel várandós volt.

Rúzsa Magadinak a szakmája, az éneklés és a dalszerzés ugyanolyan fontos szerepet tölt be most az életében, mint azelőtt, hogy édesanya lett. Ám, ahogy lejön a színpadról, rohan is haza egyből a gyerekekhez. Az interjúban arról is mesél majd, hogyan küzd azzal, hogy ne érezzen lelkiismeretfurdalást, amikor dolgozik, miközben jól tudja, hogy a babák a legjobb kezekben vannak, amíg a színpadon van.

Ezt is olvasd el:


Hatékony tisztaság: tisztítószerek az élet minden területére

Hatékony tisztaság: tisztítószerek az élet minden területére 

A tisztaság megőrzése minden ember életének meghatározó része.
Hogyan válasszunk szakértőt ipari ingatlanberuházásokhoz?

Hogyan válasszunk szakértőt ipari ingatlanberuházásokhoz? 

Ipari és kereskedelmi épületek tervezésekor és kivitelezésekor a siker nagymértékben a képzett tanácsadók közreműködésén múlik, akik a technikai tudás mellett jogi, pénzügyi és fenntarthatósági szempontok szerint is irányítják a folyamatot.
A városi élet és a társasházak kihívásai

A városi élet és a társasházak kihívásai 

A városi élet számos lehetőséggel kecsegtet azok számára, akik vonzódnak a pezsgő élethez és a sokszínű környezethez.
Hogyan különböztessük meg a kölcsönt a csalástól?

Hogyan különböztessük meg a kölcsönt a csalástól? 

Mindannyian hallottunk már olyan történeteket, amikor valakinek kölcsönadott pénzét nem fizették vissza.
Építsünk saját medencét!

Építsünk saját medencét! 

Saját medencével rendelkezni az otthonunkban különleges kényelmet és egészségügyi előnyöket is biztosít.
Debreceni lehetőségek fiataloknak: hogyan találd meg a legjobb munkát?

Debreceni lehetőségek fiataloknak: hogyan találd meg a legjobb munkát? 

Debrecen egyre több lehetőséget kínál azoknak a fiataloknak, akik szeretnének tapasztalatot szerezni tanulmányaik mellett.
Miért hasznos a huminsav-granulátum?

Miért hasznos a huminsav-granulátum? 

Egy egészséges kerthez több tényezőre is figyelni kell.
Tévhitek a kis termetű kutyák kapcsán

Tévhitek a kis termetű kutyák kapcsán 

Kevés olyan ember akad, aki ne lágyulna el egy aprócska, selymes szőrű négylábú láttán.
Mészkő járólapok: a megfelelő választás a tér stílusának tükrében

Mészkő járólapok: a megfelelő választás a tér stílusának tükrében 

Amikor a belső terek megjelenésének finomításáról van szó, a természetes kőburkolatok kiemelkedő szerepet játszanak.
A közös sütögetések titka: miért maradnak emlékezetesek ezek az esték?

A közös sütögetések titka: miért maradnak emlékezetesek ezek az esték? 

Egy hosszú nap után kevés dolog esik jobban annál, mint amikor végre lelassul körülöttünk a világ, és kiülünk a kertbe vagy a teraszra.