Facebook hozzászólás
110

13528 mosolyt rajzolt a Civilút Alapítvány a Varázsceruza jótékonysági akcióval

13528 rajzeszköz gyűlt össze a sérült gyermekek és fiatalok javára a Varázsceruza jótékonysági akcióban. Így idén még több mosolyt tudott rajzolni a Civilút Alapítvány, mint a tavalyi évben. 

 

Idén már harmadik alkalommal indította el a Civilút Alapítvány a Varázsceruza jótékonysági gyűjtést, amelyben rajzeszközöket, elsősorban színes ceruzákat gyűjtöttek a fogyatékossággal élő, sérült gyermekek és fiatalok számára. A kezdeményezés sikerét, társadalmi elismertségét mutatja, hogy idén már 13528 rajzeszköz gyűlt össze, amelyet az Alapítvány két részletben adott át az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) tagjainak, tagszervezeteinek a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) közreműködésével.

Az ÉFOÉSZ által szervezett Sérült Gyermekek Napján – szeptember 12-én – mintegy 8000 rajzeszközt adott át az Alapítvány személyesen a sérült gyermekeknek és fiataloknak. Majd az azóta összegyűlt adományokat Ipolytölgyesen, a Katolikus Szeretetszolgálat Szent Erzsébet Otthonában adta át Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kurátora Szalai Zsuzsanna intézményvezetőnek és Korponai Hajnalkának, az ÉFOÉSZ koordinátorának október 24-én.

Immár hagyománynak is tekinthető, hogy a rajzeszközöket két „részletben” adjuk át: a Sérült Gyermekek Napján személyesen ajándékozzuk meg az érintetetteket, majd az adománygyűjtés záróeseményét egy intézményben tartjuk, jelezve, hogy azokra is gondolunk, azok arcára is mosolyt rajzolunk, akik valamilyen okból nem tudtak részt venni az állatkerti eseményen

– mondta Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kurátora. Hozzátette: a Szent Erzsébet Otthonból az ÉFOÉSZ és az SZGYF közreműködésével további intézményekhez viszik el az adományokat.

A Szent Erzsébet Otthon lakói nagy örömmel fogadták az ajándékokat, ugyanis az intézményben számos terápiás foglalkozást szerveznek a gondozók, egyebek között rajzolnak, színeznek a sérült fiatalok, de díszeket, dekorációkat is alkotnak. A Civilút Alapítványt is meglepték egy saját készítésű dekorációval.

Varázsceruza
13528 mosolyt rajzolt a Civilút Alapítvány a Varázsceruza jótékonysági akcióval

A gyűjtés mellé sok cég is betársult

A jótékonysági gyűjtést számos magánszemély mellett az Auchan Magyarország, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Nemzeti Sportügynökség Zrt., a Hillbrown Consulting Kft., a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ Kft., a Tisztelet Társasága, a Magyar Ezüstcipő Hallássérült Fiatalok Focisuli Alapítvány, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány, a BODY and SOUL Szépségszalon, az Érd-parkvárosi Kis Papírbolt és a CAD Server Kft. is támogatta.

Több iskolában is zajlott a rajzeszközök gyűjtése: a Budaörsi Herman Ottó Általános Iskolában, a Kesjár Csaba Általános Iskolában Budaörsön, a Domokos Pál Péter Általános Iskolában Budapesten és a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában.

– Ezúton is köszönjük a felajánlásokat, adományokat, amelyekkel 13528 mosolyt rajzolhattunk a sérült gyermekek arcára. Külön is köszönjük, hogy Szandi idén immár harmadik alkalommal csatlakozott a kezdeményezésünkhöz és támogatta a Varázsceruza jótékonysági gyűjtést – mondta Gulyás Andrea.

A Civilút Alapítvány először 2020-ban hirdette meg a jótékonysági gyűjtést, akkor 6265 csomag rajzeszköz gyűlt össze, 2021-ben majdnem kétszer annyi, 12017 csomag rajzeszköz gyűlt össze. Az idei évben tovább gyarapodott az adományok száma: 13528 rajzeszközt gyűjtött a Civilút Alapítvány a sérült gyermekek javára.

Képgaléria a Varázsceruza adományok átadásáról

Videó a Varázsceruza adományok átadásáról

Ezt is olvasd el:



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!