Facebook hozzászólás
190

A „diplomás nátha” nem kamu, hanem egy komoly betegség!

A krónikus fáradtság miatt szenvedő panaszos éveken át hiába próbálta győzködni orvosát, a munkáltatóját, barátait, sőt még a családtagokat is, hogy a gondot okozó tüneteket nem csak képzeli, hanem valóban túl gyenge, erőtlen.

A rosszindulatúak "diplomás náthának", "munkakerülő és lógós szindrómának" hívták a tünet-együttest, amelyet most valóban betegségnek ismernek el.

Az amerikai betegségmegelőzési és ellenőrzési központ – amely korábban elismerte, hogy a krónikus fáradtság kutatására szánt dollármilliókat más programokra csoportosította át -, nemrégiben tanulmányt tett közzé arról, hogy a kutatók genetikai mutációval, alapvető fiziológiai folyamatokban a génkifejeződés abnormális eltéréseivel magyarázzák az állapotot.

A New York Times egészségügyi melléklete szerint a központ 6 millió dolláros kampányt indított a fáradtság-betegség (angol rövidítéssel a CFS) ismertetésére. A szindróma ugyanis sokkal több embert érinthet, mint korábban gondolták. A bejelentés vitát váltott ki mind a páciensek, mind a tudósok körében. Sokan továbbra is kritikusan fogadják a CDC adatait, bár azt elismerik, hogy valódi kórképről van szó.

"A CFS-ben szenvedők éppen annyira betegek és tevékenységükben hátráltatottak, mint az AIDS, a mellrák, vagy a COPD áldozatai", mondta William Reeves, a kérdés szakértője. A főleg nőket érintő betegség egyebek között nagyfokú levertséggel, alvási zavarokkal jár.

A betegek szerint a fáradtság fogalma nem fedi pontosan annak lényegét, amit éreznek. Semmihez nem fogható az a kimerültség, amivel egy beteg egy mononukleózis fertőzés után kezdődő panaszait jellemezte. 12-14 órányi alvás után is úgy ébredt, hogy halálosan kimerült és pihennie kell. Túl fáradt volt gondolkodni, vagy olvasni is, tompa volt az agya. Nem volt elég ereje, hogy elhagyja a lakást, szeretett volna inkább meghalni.

A legújabb kutatások szerint a fáradtságra panaszkodók központi idegrendszerében, immunrendszerében, a kognitív agyi működésben, az idegingerületet irányító csatornákban, és más alapvető biológiai működésekben mutatkozott abnormitás. A tudósok szerint a genetikai hajlam mellett mikrobiológiai kórokozók, toxinok, illetve fizikai, érzelmi traumák is szerepet játszhatnak a tünetek kialakulásában.

Az orvosi gyakorlatban jelenleg a legalább hat hónapig tartó indokolatlan, más okkal nem magyarázható fáradtság mellett még nyolc tartós tünetből





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!