A fájdalom kezelése
A fájdalomérzést még ma sem tudjuk pontosan meghatározni, azt azonban tudjuk, hogyan váltódik ki és hogyan vezetődik. Tudjuk azt is, hogy a fájdalom döntő fontosságú inger, amely jelzi, hogy belülről vagy a külvilág felől „veszély” fenyegeti a szervezetet.
A kábító fájdalomcsillapítók legismertebb képviselője a morfium, melyet más hatóanyagokkal együtt a mák tejnedvéből, az ópiumból állítanak elő. Az ópiumot már az ókorban is ismerték, s a jelek szerint először Kis-Ázsiában használták. Valószínűsíthető, hogy az ópiumot a sumérok már 5000 évvel ezelőtt használták, s ők adták át ismereteiket a többi népnek. Az Assurban talált – a világ legrégibb gyógyszerkönyvének tekinthető – agyagtáblák alapján feltételezhető, hogy az asszír birodalomban széles körben használták gyógyszerként az ópiumot, és innen terjedt tovább Egyiptomba, Görögországba és Perzsiába.
A morfiumot 1805 óta ismerjük, nevét Morpheusról, az álmok görög istenéről kapta. A felfedezését követően azonnal felkeltette az orvosok figyelmét, mely érdeklődés még fokozódott, amikor sikerült injekciós készítmény formájában is előállítani. Csakhamar kiderült, hogy – különösen injekcióban adva – fájdalomcsillapító, köhögéscsillapító és altató hatása sokszorosan felülmúlja az ópiumét.
A kábító fájdalomcsillapítók alkalmazása közismert a rosszindulatú daganatos betegségben szenvedők kezelésében, fájdalomcsillapításában.
A kábító fájdalomcsillapítók kizárólag orvosi vényre adhatóak ki a gyógyszertárakban. Napjainkban a leghatásosabb készítmények az idült és intenzív mozgásszervi eredetű fájdalmakban, sajnos rendelésüket a tapasztalatok szerint az előítélet, a hiányos tudás, a félelem sokszor akadályozza.
A kábító fájdalomcsillapítót tartalmazó tapasz cseréjét akár maga a beteg vagy hozzátartozója is elvégezheti, ezáltal tehermentesíti az alapellátást (a kábító fájdalomcsillapító-injekciók beadását egyébként a beteg otthonában történő kiszállások során végző orvosokat, nővéreket, ügyeleti szolgálatot), csökkenti a költséges kórházi felvételek gyakoriságát. Mindez azzal is együtt jár, hogy a krónikus beteg kevésbé vesz el orvos-egészségügyi kapacitást a sürgősségi betegellátástól.
Mivel a tapasz cseréjére csak 72 óránként van szükség, a tapasztalatok szerint ezen alkalmazási mód a betegeknél nem erősíti a betegségtudatot, amely minden krónikus betegség esetén az egyik legfontosabb szempont a gyógyszeres kezelés mellett.
Hozzászólás zárolva.