A keleti népek vendégszeretete – India, Irán, Mongólia

Évtizedek óta járom a világot, mint idegenvezető, számomra az utazás egyik legélvezetesebb része, amikor helyi emberekkel, szokásaikkal, konyhájukkal, életmódjukkal ismerkedhetem meg. Sokan tartanak az ismeretlentől, félnek attól, hogy nem tudják megértetni magukat másokkal, mert nem beszélnek közös nyelvet velük. A személyes tapasztalaton az, ha nem is értjük az adott ország nyelvét, gesztusokkal, egy mosollyal rengeteg mindent el tudunk érni. Az emberek a világ minden táján alapvetően kedvesek, vendégszeretőek, érdeklődőek és szeretnék megismertetni, megszerettetni országukat az arra járó idegenekkel. Sokszor láttam, hogy a helyiek milyen segítőkészek a bajba jutott külföldivel, mennyi apró figyelmességgel kedveskednek a turistának.

Indiai tündérmesék

India már az első látogatásom alkalmával azonnal meghódította a szívemet. Úgy éreztem, hazaérkeztem, mintha előző életemben itt éltem volna. Minden elvarázsolt: az őrületes forgalom az utakon, az elefántok, a tevék, a tehenek, ahogy időnként felbukkannak az autók között. Máskor lovas szekerek, triciklik „száguldoznak” az utakon. Tömeg hömpölyög az utcákon, a boltok elé kitett portékákra mindenhol lehet, sőt kötelező alkudni. Az utcákon elképesztő hangzavar uralkodik, mert Indiában az a mondás járja, az autóvezetéshez három dolog szükséges: jó duda, jó fék és jó szerencse. Az indiaiak végtelenül vendégszeretőek és mindent odaadnának a látogatónak, hogy örömet szerezzenek neki. Nem szabad valamit megdicsérni, mert azonnal odaadják neked ajándékba.
Egyik alkalommal Váránasziba érkeztünk, amit régen Benáresznek hívtak és a hinduk szent városa a Gangesz folyó partján. Minden hindunak életében legalább egyszer el kell ide zarándokolnia és meg kell merítkeznie a szent vízben. Ez az a hely, ahol a végtisztességet kapják, itt égetik el a halottakat és szórják hamvaikat a folyóba. India minden részéből érkeznek a szivárvány színeiben pompázó szárit viselő hölgyek és turbános punjabiba öltözött férfiak, akik sárga bársonyvirágból készült füzérek közt válogatnak az árusoknál, majd az egyik hindu szent oltárra helyezik, vagy a folyóba dobják őket.

Szállodánkban éppen egy esküvőre készülődtek. A menyasszony tetőtől talpig pirosba öltözve, ékszerekkel gazdagon feldíszítve várta a vőlegényt a szertartás helyén, a szálloda parkjában. Hangos zenére lettünk figyelmesek: dobszó és fúvósok fülsiketítő hangja közeledett. Majd feltűnt a vőlegény fehér lovon. Előtte és mögötte ünneplőbe öltözött násznép hangos kurjongatások közepette kísérte a jövendő férjet. Mi persze nagyon élveztük a különleges eseményt, fényképeztük a felvonulást. Összeismerkedtünk a rokonokkal, akik néhányunkat meghívtak a szertartásra, sőt a vacsorán a főasztalra ültettek minket. Ez is csak Indiában történhetett meg.

Szintén Indiában, Rádzsasztán tartomány egyik gyöngyszemében, Udaipur városban egy gyönyörű szállodában szálltunk meg. A radzsasztáni forró nyári klíma miatt, a maharadzsák, (ebben a városban maharánának nevezik őket) tavakat építettek és az egyik közepére egy nyári palotát. Olyan, mintha egy mesevilágba csöppenne az ember. Minden csupa csipke, az épületek fehérre meszelt falakkal, színes üveg ablakokkal, kis tornyokkal ejtik rabul az ide látogatót. A szálloda lakosztályaiban aranyozott hinták hímzett párnákkal várják a vendégeket, mindenhol pazar színek, szemet gyönyörködtető mintás textíliák.
Egyik délután éppen koktélpartira készülődtem a szobámban és próbáltam a hét méter hosszú szárimat egyedül magam köré tekerni, amikor kopogtattak az ajtón. A küszöbön a szobaszervíz főnöke állt, mellette a szobámat rendbe tevő fiatalember. Elnézést kértek a zavarásért, szerettek volna valamit adni nekem.

A fiatalember elővett egy párnahuzatot, amit a kezével készített és ráhímezte a nevemet. Észrevette, hogy saját párnát használok a szállodában, de nincs saját huzatom, ezért varrt egyet. Azt hittem, elsírom magam a meghatottságtól. Ez India!