„A kislányom füllent, s nem értem miért”

Annak a jelenségnek, amiről Ön ír, más lehet a gyökere. Ebben a helyzetben úgy tűnik, hogy a gyerek szeretne megúszni valamilyen büntetést, esetleg a saját önképébe nem fér bele, hogy belássa: elrontott valamit. Érdemes végiggondolni, hogy milyen a család viszonya a teljesítményhez, mennyire követeljük meg magunktól és a gyerektől is, hogy minden helyzetben tökéletesen teljesítsen, viselkedjen. Vajon mi el tudjuk-e ismerni, ha hibáztunk? Azon is érdemes eltöprengeni, hogy miért nem meri elárulni nekünk a gyerek, ha elrontott valamit? Nem túlságosan szigorú büntetés követi-e a vétséget (kiabálás, veszekedés, leszidás). Ha sikerül ilyenkor higgadtnak maradni, és elmondani a gyereknek, hogy nincs baj azzal, ha hibázott, inkább forduljon hozzánk és hárítsuk el közösen a problémát, akkor ez növeli a bizalmat a szülő és a gyerek között. Ha erősítjük benne, hogy tudjuk, ő alapvetően egy jó és becsületes gyerek, aki ebben az esetben csupán hibázott (füllentett), az az énképében ezt a vonást erősíti meg, és egy idő után önszabályozó módon fog működni benne ez a megelőlegezett bizalom. Dicsérjük meg, ha sikerült beismernie, hogy nem mondott igazat, hiszen ez egyáltalán nem egyszerű, ráadásul azt is mutatja, hogy bízik bennünk!

Nagyon fontos elkerülni azt is, hogy ne „vadásszunk a hazugságra”. Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy nem mond igazat, de ne vallassuk, és soha ne mondjuk neki, hogy hazug!

Ha ezeket sikerül megvalósítani, akkor jó esélyünk van arra, hogy a gyerek viselkedését jó irányba fordítsuk. Persze a változás nem máról holnapra következik be, ha a füllentés, hazudozás a változtatások ellenére hónapokkal később sem javul, érdemes felkeresni egy gyermekpszichológust, vagy családterapeutát.

Üdvözlettel:

Szendrei Judit pszichológus

Leveleiket az eletforma@piacesprofit.hu e-mail címre várjuk.

Az előző olvasói levelet és a pszichológus válaszát IDE KATTINTVA olvashatjátok.