Facebook hozzászólás
457

Csak gyorsan bekapok valamit

A magyar nők nem tudnak elegendő időt szánni a reggelire

Egy frissen elkészült – hangsúlyozottan nem reprezentatív – felmérés szerint a magyar nők többsége, bár szeretne, de nem tudja a reggelt valamilyen egészséges étellel elindítani, mert a korai kapkodásban erre már nem futja az idejükből.

A „sietős reggelizők” táborát erősítők elsősorban olyan reggeli alternatívát keresnek, ami pár perc alatt elkészíthető és azonnal fogyasztható, tehát náluk, értelemszerűen, a praktikum fontos szempont.

Van aki eszik, és van, aki nem

A válaszadó nők csupán 12 százaléka válaszolta azt, hogy általában nem reggelizik és mindössze 3 százalék azok aránya, akik egyáltalán nem fogyasztanak reggelit.

A reggeli elhagyásának több oka is lehet, köztük a más családtagokkal való törődés (gyermekek öltöztetése, felkészítése), szűk határidős munkák, vagy éppen szimplán csak a nehézkesebb ébredés.

Néhányan a túl korai ébredés miatt egyáltalán nem éreznek éhséget és elképzelhetetlennek tartják a korai étkezést.

Tudják, de nem (t)eszik

A kapott adatokból azt a következtetést lehet levonni, hogy a magyar női lakosság nyitott az egészséges életmód iránt. Nagy részük hajlandó lenne változtatni a helytelenül rögzült szokásain, ha ebben segítséget, de legalábbis iránymutatást kapna, és megfelelő kínálatot találna a piacon.

Erre utal az is, hogy a válaszadók jelentős többsége (60,4 százalék) úgy nyilatkozott, fontos az egészsége, de a valóság néha közbeszól. Azaz sokan szeretnének odafigyelni az egészségükre, de törekvéseik ellenére ez mégis gyakran meghiúsul.

A felmérés egyik nagy érdekessége, hogy a válaszadók 54 százaléka a sós reggelit , 46 százaléka pedig az édeset részesíti előnyben, a két tábor pedig szinte fej-fej mellett áll. Előbbi csoport a szendvicset, a sós pékárut, a tojásos reggelit valamint a virslit és a kolbászt fogyasztja ébredés után előszeretettel, míg az édesszájúak a müzli és a granola mellett szintén péksüteményeket, gyümölcsöt, zabpelyhet vagy zabkását választanak.

 





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

PÉLDA-KÉP

1 / 258

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!