Facebook hozzászólás
220

A nő és a karrier: A munkában kiteljesedő nő 3.rész

Nem vitatható, hogy a nők közül sokan az autonómia, az önállóság, az önmegvalósítás, az igazi felnőtt lét kritériumát abban látják és keresik, hogy minden igényüket a munkában és a munka által teremtett anyagi biztonságban látják megvalósíthatónak. Nem tudnak és nem is akarnak egy percig sem rászorultnak lenni, még anyagilag sem senkinek.

A társaság iránti igény

A legtöbb olyan munkahely, ahol lehetőség kínálkozik a munka útján való „önmegvalósításra” lehetőséget is teremt arra, hogy a hasonló életkorban és életszakaszban lévők a munkán túl együvé tartozás igénye is kielégüljön.

A legtöbb munkahely biztosít a dolgozók korfájának leginkább megfelelő társasági, társadalmi programot – gyakran szervezett továbbképzés keretével.

Ezek a „szociális” események nemcsak a munkatársi kapcsolatokat mélyítik, de biztosítják azt a közérzetet, hogy azonos érdeklődésű és azonos problémákkal küzdők intim kapcsolatba is kerülhessenek. Barátságok, esetleg szerelmek szövődhetnek.

Az egy körben zajló élet

Ha végiggondoljuk a fentieket, jól kitapintható, hogy nem telik el csak néhány év, és a munkaszeretet magával vonja, hogy az élet szinte egy körön belül, ugyanazon emberek között, ugyanazon probléma zárt világán belül zajlik. Alig-alig van egy-egy kilépési pont, ahol másokkal, új emberekkel lehet kapcsolatba kerülni. Más nézőpontokkal lehet találkozni, bővülni. Még arra is alig nyílik lehetőség, hogy a régi kapcsolatokat életben lehessen tartani. Szinte fogolyhelyzet alakul ki. Lehet változtatni, más munkahelyet keresni, de a szakismeret miután megmard, rövidebb-hosszabb időn belül ugyanaz lesz a történet, mint a régebben. Szinte csak a díszlet változik, illetve a cég neve. Nincs igazán lehetőség a megújulásra.

A Nő Ezer Arca „A nő és a munkája” programjai ezekben a „bezártság” pályákban segít kilépési pontokat keresni.

Dr. C. Molnár Emma

A Nő Ezer Arca ügyvezető igazgató,

pszichoterapeuta

                                                                        További információ: www.anoezerarca.hu





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!