A placébo-effektusban, azaz tégy úgy mintha…

A tettetés érhető tetten a placébo-effektusban is: ilyenkor hatástalan szertől, vitamintól, tiszta víztől stb. gyógyul a beteg, mert megelőlegezi: elhiszi s elképzeli, hogy hatékony gyógyszert kapott.

S hogy ez mennyire nem idegen tőlünk – emlékezzünk csak vissza gyerekkorunkra: amikor orvososdit, papás-mamást játszottunk. Ezek a szerepjátékok nemcsak a képzeletet fejlesztik, de azokat a képességeket is, amelyek nélkülözhetetlenek a gyermekek későbbi,  felnőttkori tevékenységének sikerességéhez.

Ám az is elég, bizonyítandó, hogy a tettetés nem idegen tőlünk, ha csak a mai napra emlékszünk vissza este, elalvás előtt. Hogy köszöntem el reggel a páromtól – és a gyerektől. Hogy kommunikáltam útközben az autóstársaimmal, a megállj-jelzést adó rendőrrel –  s mit mondtam utasomnak a rendőrről, miután elengedett végre. Hogy beszéltem a munkatársaimmal – és a főnökömmel…

Folytathatnám a sort: miközben állandóan azonos vagyok magammal, ha kell, percenként más és más szerepet játszom a szó jó értelmében.

Tudom, hogy mit vár el tőlem a helyzet, a partner – és megteszem neki. Úgy teszek, mintha hős-szerelmes, minta-apa, dörzsölt sofőr, szabálytisztelő vezető, az erőszakszervezet tagjainak őszinte megvetője, stb., stb. lennék – és addig tettetem, amíg végre sikerül elhitetnem a világgal és persze magammal is, hogy az is vagyok, akit alakítok éppen.

 Mert a sorrend fordított: csak akkor tudom elhitetni a környezetemmel, ha előtte elhitettem már magammal – miközben tudom, hogy mindez csak játék, szerep, alakítás. Ez a kulcs-szó: a tudom. Csak így lehetek hiteles és sikeres. (Érdemes elgondolkodni azon, hogy a „hiteles”szó etimológiai alapja, gyökere a „hit” szavunk – jóllehet egészen más, főleg racionális jelentése van…)

Tiszta szívvel bíztatom tehát a kedves Olvasót: tegyen úgy, mintha… Meglátja: bejön.