Arcod a névjegykártyád!
Mi van a te fejedben, édes fiam? Hallom, hogy csak úgy kong az ürességtől! – mondta „kedvenc” tanítóm, amikor az istenért se jutott eszembe a válasz, még a legegyszerűbb kérdésére sem. Pedig annyira törtem, hogy szinte belefájdult. Szégyenemben le is hajtottam.
Testünk főnöke, legnagyobb "intézménye"- a fej.
Legfontosabb érzékszerveink székhelye, tele van "ésszel", pozitív és negatív gondolatokkal.
Itt mutatkozik meg, hogy elég "világos fejűek" vagyunk-e, vagy végig tudunk-e csinálni valamit "hideg fejjel". Ha nem vagyunk elég óvatosak, akár el is veszíthetjük…?
Félelmünkben behúzhatjuk, a homokba dughatjuk és le is horgaszthatjuk. Néha azt sem tudjuk "hol áll", máskor meg hagyjuk, hogy valaki "ránőjön".
Időnként fejjel megyünk a falnak, szerencsés esetben a megfelelő megoldásokon törjük. Van akinek még akkor se fő, ha valami főben járó vétséget követ el. De ha megmondja az igazat, még be is törhetik.
Lehetünk "marha" jó fejek, és buta tökfejek.
Minden feszültség itt csapódik le: a konfliktusok, és összekülönbözőségek, a bosszúság, a gyász, a stressz.
Csoda, ha megfájdul?
A fejfájás minden esetben ezek feloldására szólít fel.
Ezt pedig kétféleképpen tehetjük meg: vagy a feszültség forrását szüntetjük meg, vagy a dologgal szembeni véleményünket, hozzáállásunkat. Saját érdekünkben fogadjuk el olyannak a körülöttünk lévő dolgokat, embereket, amilyenek azok a valóságban.
Arról, hogy mi van a fejünkben, arcunk mindent elárul. Ez az önkifejezésünk, a névjegykártyánk, és az észleléseink központja. Rajta keresztül (érzékszerveink) fogadjuk be a világot, és egyben közvetítjük kifelé érzéseinket, gondolatainkat.
Megőrizhetjük, és elveszíthetjük az arcunkat, meg is mutathatjuk az igazit, vagy éppen jó képet vághatunk a dolgokhoz.
"Pofájába" vághatunk valakinek valamit, megoszthatjuk egymással a nézeteinket, de az is megtörténhet, hogy már nem vagyunk képesek tovább elnézni semmit sem…
Arcunk betegségei arra kényszerítenek bennünket, hogy valamit meglássunk végre, és szembe nézzünk vele.
Azt mondják, a betegség nem ellenségünk, hanem barátunk és segítőnk. Segít abban, hogy észrevegyük; tanulási folyamatunk, életutunk valahol elakadt, vagy éppen rossz irányt vett.
Mielőtt fájdalomcsillapítókat kapkodnánk be, vagy orvoshoz rohannánk, érdemes egy kis önvizsgálatot tartani… – hogy sose fájjon a fejünk!
Hozzászólás zárolva.