Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az oltás tényleg okozhat menstruációs zavarokat?

A menzesszel kapcsolatos zavarok minden nő életének részét képezik. Változó, hogy mi is állhat ezek hátterében, bár a legtöbb esetben vagy megoldódik a gond magától, vagy nem tulajdonítanak akkor a jelentőséget neki a betegek, hogy orvoshoz forduljanak. Az utóbbi időben azonban a menzesz zavarai a Covid vakcinákkal kapcsolatban is előkerültek. Valóban okozhat menstruációs zavart egy oltás?

A oltásokkal, pontosabban azok mellékhatásaival kapcsolatban nagyon sok hír röppent fel és ült el. Utána jártunk az igazságnak dr. Angyal Géza szülész - nőgyógyász főorvos segítségével.

Az oltás fontosságáról rengeteget hallunk, a vele járó híresztelések némelyike pedig valós veszélyt jelenthet, némelyike azonban pusztán spekulációnak bizonyult. Ugyanígy vetődött fel a Covid-vakcinák ciklusra gyakorolt hatása is. Sajnos igen sok esetben maguk a vakcinák is képesek összezavarni a menzeszt, mely jellemzően magától helyreáll 3-6 hónap alatt, de az is igaz, hogy az eltolódás hátterében a stressz, önmagában a járvány miatt érzett szorongás, sőt, akár az oltás nyomán érzett megkönnyebbülés is állhat.

(Fotó: Depositphotos)

Elcsúszott a ciklus a pandémia miatt

"Mivel a menzesz hormonális folyamat, és persze a szervezeten belül zajlik, így arra bizony az érzelmek is hatást gyakorolhatnak. A stressz, a szorongás, vagy annak hirtelen, katartikus feloldása pedig különösen alkalmasak arra, hogy megzavarják a menzeszt. Ez jellemzően rövid távú zavart okoz, vagyis egy - két ciklus alatt beáll a folyamat a normál időszakra - mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak

Sok esetben azonban a menzesz a pandémia alatt a nőknél elcsúszott. Ennek oka azonban messze nem a vakcina, hiszen a csúszás már az oltás előtt is jelentkezhetett. A problémát sokkal inkább a stressz mellett jelentkező mozgáshiány, az étkezési szokások felborulása, eltolódása okozza.

A stressz, melyet a pandémia, a home office és a bezártság miatt élünk meg komolyan hat a szervezetre. Ellene a test úgy védekezik, hogy a hatásait kompenzálja, ehhez azonban többlet tápanyagot vesz igénybe. Mivel az étkezési szokások is sokszor felborulnak ebben az időszakban, így a tápanyagbevitel is változik, tovább romlik (egyébként sem jó, mivel a fejlett országokban jellemző a tápanyaghiányos állapot, mely az élelmiszerek beltartalmának csökkenése miatt van jelen). A mozgáshiány pedig a bevitt tápanyagok felszívódására van rossz hatással, vagyis összességében akár jelentős mértékben is csökkenhet a hasznosuló tápanyagok mennyisége.

Ha nincs elég tápanyag, akkor menzesz sincs

Abban az esetben, ha a tápanyag nem elegendő, a test kénytelen reagálni. Mivel a vitaminok, nyomelemek és ásványi anyagok a hajtóanyagai a testnek, ha nincs belőlük elég, akkor egyes funkciók leromlanak. Ezek észszerűen nem lehetnek azok, melyek az életben maradáshoz szükségesek, így többnyire olyan folyamatok sérülnek, mint a ciklus, vagy éppen az egészséges haj és bőr kialakítása.

Sajnos hiába állunk vissza a normál kerékvágásba, éppen az élelmiszerek beltartalmi csökkenésének következtében a kialakult hiányállapotokat rendbe hozni kizárólag táplálkozás révén szinte lehetetlen.

A tápanyagpótlásban jó alternatív megoldást jelentenek a női vitaminok, adott esetben a családra vágyó párok nőtagjainál a várandós vitaminok, de csak akkor, ha megfelelnek pár kritériumnak. Ezek közül az egyik a komplexitás, hiszen az egyes anyagok segítik mások felszívódását (pl.: cink-réz; vas-C-vitamin; stb). Fontos, hogy az anyagok szerves kötéssel legyenek jelen, hiszen ez akár 80%-kal is javítja a hasznosulásukat (a szerves kötések praktikusan a -ctrátok és -glükonátok - a kötési formákról információt az összetétel leírásánál kaphatunk).

Ez is érdekelhet:

Tojássárgájából készítenek Covid-ellenanyagot pécsi kutatók

 

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.