Facebook hozzászólás
746

GERILLAMŰVÉSZ AKCIÓBAN

Banksy, a botrányhős

Banksy-kiállítás nyílt Budapesten. Most megtudhatod, ki ő? Vagy nem…

Banksy: Lány lufival, Kép: Pető Fanni
Banksy: Lány lufival, Kép: Pető Fanni

Üzleti vállalkozások

„A Banksy” egy üzleti vállalkozás is. 2019-ben egy lakberendezési termékeket árusító pop-up boltot nyitott Dél-Londonban. „Ma nyitok egy boltot. Noha az ajtaja igazából nem lesz nyitva” –írta az Instagramon. A mindössze néhány hétig nyitva tartó üzlet inkább kiállítás volt, mint bolt, a tárgyakat a kirakaton keresztül lehetett megtekinteni, és a Gross Domestic Product nevű internetes áruházban lehet megvásárolni. A webshopot kényszerből kellett létrehozni. Egy üdvözlőkártyákat gyártó cég megpróbálta ellopni a nevét, jogi úton igyekezett elérni, hogy törvényesen árulhasson hamis Banksy termékeket. Banksy nevének megóvása érdekében hozta létre saját boltját. Itt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a tárgyak árusítása nem elsősorban pénzszerzés, hanem állásfoglalás a hamisítványokat gyártókkal, forgalmazókkal szemben. Ahogy igaz ez a Walled Off Hotel esetében is, melyet Banksy többedmagával nyitott Betlehemben. A szobák falát Banksy graffitik díszítik, ahol bárki megszállhat 30-40 ezer forintért éjszakánként. A hotel egyszerre szálláshely és üzenet. Banksy abban bízik, hogy elősegíti a felek közti párbeszédet, és rávilágít a problémákra. – A világon ebben a szállodában a legkifejezőbb és a legrosszabb a kilátás, hiszen a fal látszódik. Nagy tapasztalat azoknak, akik odamennek. Megnézhetik, hogy élnek az emberek Bethlehemben, és érezhetik, milyen négy fal között bezárva lenni – nyilatkozta Banksy egyik tulajdonostársa.

Filmek, könyvek

„ A Banksy” tevékenysége szerteágazó, a képzőművészeti alkotások és a komoly társadalomkritikával bíró üzleti vállalkozások mellett említést kell tenni a filmekről (Kijárat az ajándékbolton át, The Antics Roadshow és a Rebel Rocket Attack című animáció), illetve a könyvekről is (Banging Your Head Against A Brick Wall, Existencilism, Cut it Out, Wall and Piece, Pictures of Walls).

Nyugtat és felkavar

Régóta folyik a vita a művészet feladatáról. Szépséget csempészni a mindennapokba? Szórakoztatni? Katarzis élményt szerezni? Bemutatni a körülöttünk lévő világot? Esetleg arról állást is foglalni? Banksy válasza egyértelmű. „A művészetnek meg kell nyugtatni a zaklatottakat és felzaklatni a nyugodtakat.”[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

Így lett egy nyomorék fáraóból Egyiptom leghíresebb uralkodója





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!