Facebook hozzászólás
601

A KIVÉTEL A SZABÁLYT ERŐSÍTI

Bekerült az első transznemű politikus az amerikai szenátusba

A mostani amerikai választás nem csak a két elnökjelölt szoros küzdelme miatt volt érdekes. A szenátusi és képviselőházi választás során ugyanis számos különleges jelölt lett a választott testületek tagja. Így például Sarah McBride valószínűleg történelmet írt azzal, hogy ő lett az első transznemű, akit a felsőházba megválasztottak.

Trump azt tweetelte, amikor Marjorie Taylor Greene megnyerte az előválasztását, hogy: „Marjorie erős minden területen és soha nem adja fel – ő egy igazi GYŐZTES!”

Aki megjárta az űrt

Mark Kelly nyugalmazott űrhajós és az amerikai haditengerészet volt kapitánya számára sem idegen a kihívás. Tavaly döntött úgy, hogy indul a szenátusi helyért – nyolc évvel azután, hogy felesége, Gabby Giffords kénytelen volt visszavonulni a kongresszusból, ekkor ugyanis fegyveres támadás áldozata lett, fejbe lőtték. Hat ember halt meg a támadásban, az asszony pedig agyi károsodást szenvedett.

Két évvel később férjével fegyverellenőrzési kampányba kezdtek az „Amerikaiak a felelős megoldásokért” nevű programmal.
Az előrejelzések azt mutatták, hogy Kelly elnyeri az arizonai szenátori helyet a republikánus Martha McSally-tól, aki korábban az agydaganatban elhunyt John McCain-től vette azt át. Részt vett öt NASA-misszióban, és az Öböl-háború idején a haditengerészetnél volt pilóta.

 A spanish 

A republikánusok Floridában váratlanul megszereztek egy képviselőházi helyet, jelöltjük Maria Elvira Salazar volt. Miami nagyrészt demokrata kötődésű körzetében utasította maga mögé Donna Shalalát, aki korábban Bill Clinton egészségügyi és humán tudományok titkára, valamint a Miami Egyetem elnöke volt.

Maria Elvira Salazar spanyol nyelvű tévés hírműsorvezető mintegy 30 éve, és elsősorban az amerikai latin közösségről készít anyagokat.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!