Facebook hozzászólás
717

Egy idegenvezető feljegyzései

Burma, a pagodák csodálatos világa

Földváry Eszter idegenvezető következő útja Burmába vezet. Egy amerikai utazási iroda munkatársaként jómódú, amerikai turistákat kísér a világban, eddig huszonötször utazta körbe a Földet. Eszter szabadidejében a fotóit rendezgeti és feljegyzéseket készít emlékeiből, amelyek közül néhányat a következő hetekben vendégszerzőként az Életforma olvasóival is megoszt.

Pagodák Baganban
Végtelen nyugalmat áraszt ez a táj. ( Fotó: Földváry Eszter)

Valószínűleg nem véletlen, hogy a 11. századtól ide építették ezeket a templomokat, a vidéknek olyan kisugárzása van.
Négy óriási aranyozott Buddha szobor a négy égtáj irányába nézett le ránk a félhomályos Ananda templomban. Színes villanykörték világították meg az oltárt. A hívők a földre borulva imádkoztak és aranyfüstös lapocskákat tettek az oltárokon lévő kisebb szobrokra. A folyosókon végig sétálva láttuk, hogy kis fülkékben egészen a plafonig több száz dombormű és szobor mutatta be Buddha életét.

Életképek egy kis faluban
Délután meglátogattunk egy kis falut is, ahol úgy tűnt, megállt az idő, legalábbis a nyugati világból érkezők számára. Az egyik kis faház udvarán nagy agyagedényekben tárolták a terményeket, a konyha nagyon egyszerű volt, pár edényt láttunk csak benne. A szobában egy-két függőágy lógott a mennyezetről. Az udvaron épp földimogyorót szárítottak, szemben vele egy fehér bivaly kérődzött. A család mosolyogva fogadott minket, a nagymama, a mátriárka, egy hatalmas szivart pöfékelt, hamuját egy kókuszdióba gyűjtötte össze. Székek nem voltak, ezért mindenki a földön ült törökülésben vagy guggolt.

Szivarozó nagymama
A nagymama egy hatalmas szivart pöfékelt. ( Fotó: Földváry Eszter)

Az asszonyok és a gyerekek arcát sárga festékkel kenték be. A thanaka fa ágát egy vizes kövön dörzsölték, ebből nyerték ki a sárga púdert amit vízzel higítva kentek az arcukra, mint fényvédőt. Azt tartják, hogy jót tesz a bőrnek, sokkal bársonyosabb lesz ettől a pakolástól. Az biztos, hogy a helybéli hölgyeknek nagyon szép bőrük van.
A faluban a nők finom vásznat szőttek, amiből konyharuhákat, törülközőket készítettek és ezeket árulták is. Én is vettem párat, puha, tökéletes nedvszívó anyagból készültek, még ma is olyanok, mintha újak lennének.

Hajnali kaland
Másnap hajnalban keltünk, hogy egy elképesztően izgalmas élményben legyen részünk. Hőlégballonnal szálltunk fel Bagan fölé. A helyszín filmbe illő volt, több tucat ballont melegítettek fel nyílt gázlánggal a pirkadatban. A színes hőléggömbök lassan emelkedtek és amint megteltek meleg levegővel, az utasok beszálltak a kosárba. Volt, amiben nyolcan, másikban tizenketten is elfértek. A földi személyzet még tartotta a köteleket, közben a kapitány meghúzta a gázpalackot, a nagy lángok tovább melegítették a ballont. Egy gyors utasítás után szép lassan a levegőbe emelkedtünk. Tökéletes csöndben repültünk egyre feljebb, csak a gázláng sercegése törte meg a csendet. Az ébredő Nap sugaraiban megcsodáltuk a még a hajnali párában úszó tájat. Hamarosan az aranykupolák csillogni kezdtek a napfényben.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!