Facebook hozzászólás
462

Egy kilencéves kislány belehalt a vírusba

Koronavírus – nem csak fertőzhet, de meg is betegítheti a gyereket

Bő egy éve tart a Covid-19-járvány, ez alatt az idő alatt a folyamatosan zajló tudományos kutatások révén rengeteget megtudtunk a kórokozókról és magáról a betegség természetéről is. Mivel az idősebb korosztályok jóval veszélyeztetettebbek, rájuk több figyelem irányult eddig, ugyanakkor a gyerekek érintettségével kapcsolatos tudásunk is napról napra gyarapszik.

Bár a járvány első hónapjaiban született tanulmányok azt sugallták, hogy a gyerekek szinte alig járulnak hozzá a kórokozó terjesztéséhez, az újabb kutatások borúsabb képet festenek. A fertőzött gyerekek felső légútjaiban legalább olyan sűrűn tanyáznak a vírusok, mint a fertőzött felnőttekében, ezért érdemes továbbra is potenciális vírusgazdaként érdemes kezelni a gyerekeket.

Elkaphatja. Fotó: depositphotos.com
Elkaphatja. Fotó: depositphotos.com

Ha megbetegszik a gyermek, az mennyire súlyos?

Már az újszülöttek is megfertőződhetnek a koronavírussal és meg is betegedhetnek tőle. Tüneteket is sokan produkálhatnak, de nagy részük tünetmentes. Ha vannak tüneteik, akkor azok jellemzően enyhébbek, mint a felnőtteké, a gyerekek többsége átesik a fertőzésen enyhe láz, kis köhögés kíséretében, néhányuknál pedig hasmenés léphet fel, és fáradtnak érezhetik magukat.

A fertőzött kiskorúak kisebb arányban igényelnek kórházi ellátást, mint a felnőtt betegek, és a gyerekek körében a halálozási arány is alacsonyabb, 0,09 százalékos.

Hogy a fertőzést nem szabad félvállról venni, azt mutatja az is, hogy két hete egy kilencéves kislány halt meg a vírusban. A texasi Makenzie Gongora állapota nem volt súlyos, mindössze egy kis fejfájásra panaszkodott és hányt. Semmilyen alapbetegsége nem volt, reggelre mégis meghalt – írta meg a Mirror.

A tizenéveseket jobban megviseli a kór, leginkább a 10-14 éves korosztályban alakulhat ki súlyosabb tüdőbetegség. Komolyabb tüneteket mutatnak még az egyéves kort el nem ért csecsemők is, az ő immunrendszerük ugyanis még nem elég fejlett, légutaik viszont szűkek.

Komplikációk, szövődmények

Bár a komolyabb tünetek és komplikációk gyerekeknél ritkábbak, mégis előfordulhatnak, és az alapbetegséggel, elsősorban a neurológiai károsodással bíró gyerekekben nagyobb eséllyel elő is fordulnak.

Az egyik legveszélyesebb – ugyanakkor elég ritka -, a fertőzést követően később fellépő szövődmény az úgynevezett sokszervi gyulladásos megbetegedés, melyet a szakirodalom MIS-C (multisystem syndrome in children) néven ismer. Ez egy immunreakció, ami hasonlít más gyulladásos betegségekhez, de a szervezet kifejezetten a koronavírus-fertőzésre adja ezt a választ, a fertőzéses tünetek után általában 2-4 héttel.
Legjellemzőbb jelei a napok óta tartó magas láz, kiütések, bevérzett szem, gyulladt szájnyálkahártya és ajkak, kísérőtünetek lehetnek hasfájás, hányás, hasmenés, gyengeség, fáradtság és aluszékonyság.

Ez leginkább a 10-14 éves korosztályt sújtja. A gyanús tünetek jelentkezésekor, és különösen akkor, ha a gyerek 10-14 éves kor körüli, érdemes mielőbb orvoshoz fordulni. A járvány kezdete óta Magyarországon körülbelül 120 gyereket láttak el ezzel a betegséggel.

Lehet-e oltani?

Bár a gyerekeket általában kevésbé viseli meg a Covid-19, mint a felnőtteket, mégis, ha nem kapnak oltást, közülük is sokan vírushordozók lehetnek, ez pedig nehezítheti a nyájimmunitás kialakulását. Ezért, bár egyetértés még nincs a kérdésben a tudósok körében sem , egyre több szakember javasolja a gyerekek beoltását.

A gyerekeknek ugyanakkor máshogy működik az immunrendszerük, mint a felnőtteké, és a mellékhatások tekintetében sem lehetünk biztosak azok erősségében. A felnőtteken végzett vakcinatesztek eredményeit már csak ezért sem lehet egy az egyben a gyerekekre is vonatkoztatni.

Mivel a gyerekek kevésbé veszélyeztetettek, eddig a sor végére kerültek a klinikai vizsgálatokban. Különböző cégek vakcináinál más mellékhatások fordulhatnak elő, amelyek korosztályonként is változhatnak, ezért ezeket alaposan ki kell vizsgálni.

Már az is nagyon jó forgatókönyvnek tekinthető, ha a következő tanévkezdéskor el lehet kezdeni a gyerekek beoltását.

Mi történjen az oltásig?

A legjobb védekezés a megelőzés: kézmosás, távolságtartás, maszkviselés, a közösség elkerülése.

Mivel a gyerekek higiéniai fegyelme általában csekély mértékű, érdemes sűrűn ellenőrizni őket. Ajánlatos a minimumra csökkenteni a gyerekekkel érintkezők számát, például a járványveszélyes időszakban ne hívjunk bébiszittert.

Az óvoda és az iskola persze nagy kockázat, ezt a rizikót csak az intézményekkel és a többi szülővel együttműködve lehet csökkenteni.

Minden  Covid-gyanús tünetnél érdemes azonnal a háziorvoshoz fordulni. Ezen túl be kell tartani az általános járványügyi intézkedéseket és a karantént, ez utóbbit már a hatósági intézkedés megszületése előtt.

(health.harvard.edu)



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!