Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Csodás meglepetést szerveztek a 101 éves asszonynak

Irene Downes 101. születésnapját ünnepelte a napokban, ám arra ő sem számított, hogy több száz számára ismeretlen ember köszönti fel a nagy napján képeslapok formájában.

A most 101 éves asszonynak a tavalyi születésnapja teljesen tönkrement a koronavírus miatt. A nénihez nem tudtak bemenni a szerettei, az otthon többi lakójával sem érintkezhetett, az ápolók is elővigyázatosak voltak ebben az időszakban. Irene akkoriban nagyon szomorú és kedvetlen volt, és ezt meglátta az idősotthon igazgatója is, aki elhatározta, hogy meglepetést szerez neki.

A 101 éves asszony és a képeslapok, amiket neki küldtek (Foto: Northfoto)

Irene csalágtagjai és az idősotthon dolgozó közzétettek egy felhívást a néni születésnapja előtt, hogy várják azokat az önként jelentkezőket, akik szívesen írnánk képeslapot neki. Nagyon sokan jelentkeztek, így a West York állambeli Wakefield-ben található idősotthon elárasztották a képeslapok. Mind Irene-nek szóltak és az alkalmazottak serényen gyűjtögették őket.

Végül eljött a néni 101. születésnapja, ahol lufikkal köszöntötték, és megmutatták a sok beérkezett képeslapot, levelet, és jó kívánságot. Az asszony a meghatottságtól percekig meg sem tudott szólalni.

forrás: Northfoto

Ezt is olvasd el:


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.