Egyszervolt szerelem

 Fölelevenítették a forgatás epizódjait, s egyszer csak Sándor Pálból spontán és mindenki számára váratlanul kibukott: – Hogy én milyen szerelmes voltam akkoriban Venczel Verába! Hihetetlen erőfeszítésembe került, hogy eltitkoljam, és a film érdekében ezen fölülemelkedjem. S milyen a véletlen: éppen az oly sokáig visszafojtott szavak elhangzásának délutánján ültünk le beszélgetni Venczel Verával.

– Tudott erről a vonzalomról?

– Ezek szerint látta a műsort, s nekem sikerült jól eltitkolni a meglepetésemet, mert bizony ott hallottam erről először. Őszintén meghatódtam. Akkoriban fiatal voltam, a világra rácsodálkozó és rajongó. Emellett igazi boldogság volt a filmezés, hiszen egy csodálatos álom valósult meg: színésznő lettem. Körülöttem a film készítői ugyancsak fiatalok voltak. Fölszabadultak, vidámak, s ebbe a gyönyörű világba belefért Palika titkolt rajongása is. Ilyesmire az ember csak fiatalon, tisztán képes. Van valami romantikus szépség abban, hogy mindez most kiderült. Ráadásul az is megdöbbentett, hogy ezeket a régen készült mozikat milyen sokan nézik meg ma is, hogy generációk nőttek föl rajtuk.

– A Bohóc a falon Sándor Pál első nagyjátékfilmje volt. Főként hangulatával, lélekrajzával, tiszta frissességével aratott sikert. Egy ilyen filmbe jól beleillett Venczel Vera, hatalmas, barna szemével, pici, kislányos, légiesen karcsú termetével, tehetségével, s azzal a bájos tisztasággal, ami lényéből sugárzott, s sugárzik mind a mai napig. Miként lehet ebben a világban ilyennek maradni?

– Köszönöm. Ez nagyon jól esett. Ilyen lennék? Nem tudok erre mit mondani. Talán csak azt: ha elvárom a másiktól, hogy tiszteljen, először nekem kell megadnom vele szemben a tiszteletet. Ha nem jön be, és nincs viszonzás, az illető a lelke mélyén akkor is érzi, mi várható el tőle. Hosszú távon, rendszeresen nem lehet a másikat bántani, megalázni, mert akkor képtelenség egymás mellett élni. Különösen igaz ez mostanság, amikor annyi megpróbáltatás éri az emberi kapcsolatokat, hogy igen kevesen állják.