Életemet (és véremet?) a fociért!
Ámulattal vegyes csodálkozással nézem őket: időt, energiát és persze töménytelen sok pénzt sem sajnálva mutatják meg kitartó fanatizmusukat. Valami hihetetlen munkával terveznek meg mindent, és fáradhatatlanul jelen vannak a mérkőzéseken. Miért?
Mi akkor is győzünk, hogyha kikapunk"
Tehát a "mi vagyunk" érzése, a csoportban lenni érzése áll a másik, csoporton kívüli világgal,ami megint csak szilárd alapja lehet az identitásnak. Számos (történelmi) példa is igazolta már, hogy egy közös ellenségkép milyen erős csoportköteléket képes kialakítani. Ilyenkor a saját csoport mindig felértékelődik, míg a többieket leértékelik:
"Szeresd a Fradit, és szurkolj velünk
ha bántod a Fradit, agyonverünk"
A csoport ráadásul elrejti az egyéneket, felfokozza az érzelmeket és bátrabbá, agreszívvá is tehet. Szinte egymást túllicitálva lehet egyre nagyobb kockázatokat vállalni egy-egy mérkőzésen.
Ami különösen érdekes számomra, hogy már az egészen fiatalok is csatlakoznak a legkülönfélébb ultra-csoportosulásokhoz, sőt ők maguk is külön szervezkednek.
Nem is tudom. Egy kissé azért felzaklatna, ha a gyerekem kamaszkori lázongásai közepette felcsapna, teszem azt ultrának.
Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Ultras (Az idézett szövegek: részletek Fradi indulókból)
Hozzászólás zárolva.