Élettörténet: Földváry Eszter

• Régóta ismerjük egymást, és én még soha nem láttalak idegesnek, rosszkedvűnek. Ez a jó tulajdonságod biztos piros pontot jelent az idegenvezetői munkádban. Szerinted a felkészültségen túl, milyen egy jó idegenvezető?

• Nem árt, ha az illető nyugodt természet, mert az utazások során rengeteg probléma merülhet fel, amiket higgadtan, tiszta fejjel kell megoldani. Emberekkel foglalkozunk, szót kell tudni érteni még a legnehezebb utassal is, ehhez pedig hidegvérre van szükség. Szerencsére én alapvetően jókedvű, nyugodt személyiség vagyok, nem igazán lehet kibillenteni az egyensúlyomból. Ezt az utasaim mindig értékelik is. Fontos, hogy az idegenvezető élvezze a munkáját, az évek során is megőrizze nyitottságát, érdeklődését az újdonságok iránt. Az utasok azonnal megérzik, ha valaki rutinból végzi a feladatait, hiányzik belőle a lelkesedés.

• Több mint negyven éve vagy a szakmában, mindig is ez volt a munkád. Miért választottad az idegenvezetői pályát?

• A gimnáziumban, az érettségi évében indult egy idegenvezetőképző tanfolyam, ami budapesti idegenvezetésre oktatott. Én is beiratkoztam és nagyon élveztem. Szerettem volna egyetemen továbbtanulni, francia-történelem szakra felvételiztem, de elsőre nem vettek fel. Gondoltam, egy év múlva újra megpróbálom, de addig folytatom az idegenvezető tanulmányaimat egy másik, komolyabb tanfolyamon. Itt már éreztem, hogy ez az én utam.

Minden megadatott ahhoz, hogy profi idegenvezető váljék belőlem: jól beszéltem angolul, franciául, érdekelt a történelem, a művészettörténet, szerettem emberekkel foglalkozni, imádtam utazni. Úgyhogy húszévesen eldöntöttem, nem tanulok tovább, idegenvezetőként dolgozom majd. Azóta sem bántam meg ezt a döntésemet.

• Már a rendszerváltás előtt is vonzó volt az idegenvezetői pálya. Évente többször lehetett nyugatra utazni, gyakorolni az idegen nyelvet, és a borravalók szépen kiegészítették a fizetést is. Te hogyan élted meg ezt az időszakot?

• A fizetésünk nagyon alacsony volt, mert belekalkulálták a borravalót. Ha meg voltak veled elégedve az utasok, valóban kaptál valamit, de ez nem volt kötelező, mint mondjuk néhány helyen Nyugat-Európában. Természetesen nem panaszkodom, kényelmesen lehetett megélni a keresetből. Ami még nagyon vonzó volt a szakmában, hogy rendszeresen vittünk magyar csoportokat külföldre. Én leginkább Nyugat-Európába utaztam, Franciaországba, Angliába, Görögországba, de Japánban is jártam magyar csoporttal. Az Express utazási iroda volt az első munkahelyem, majd tizenhárom évig az Ibusznál álltam alkalmazásban. Hihetetlenül jó csoportjaim voltak, rengeteg érdekes emberrel ismerkedtem meg. A nyolcvanas, kilencvenes években sokkal lelassultabb volt a világ, a turisták nemcsak három napra jöttek Magyarországra. Sokszor akár két hetet is eltöltöttek nálunk, beutaztam velük az egész országot, jó érzés volt megismertetni velük a történelmünket, a kultúránkat. Sok szakmai csoportom is volt, néptáncosoktól kezdve mezőgazdasági szakemberekig, mindenféle terület magyar és külföldi képviselőivel találkoztam, és segítettem nekik kapcsolatot teremteni egymással. Ebben az időszakban találkoztam annak az amerikai utazási irodának a tulajdonosával is, akikkel most is dolgozom.

• Hogyan fedezett fel az amerikai utazási iroda tulajdonosa?

• 1982-ben érkezett Magyarországra a híres Orient expressz, ami nagy népszerűségnek örvendett az amerikai turisták körében. Sokat dolgoztam velük, amikor a vonat itt volt, én kísértem a vendégeket, és a munkámmal elégedettek voltak. 1992-ben az amerikai utazási iroda tulajdonosa egy új vállalkozásba vágott bele, egy új európai vonatot kezdett el üzemeltetni, ami Berlinből indult és Isztambulba érkezett meg. Felkértek, hogy dolgozzam velük ezen a járaton. Azóta töretlen a kapcsolatunk.

• Milyen érzés volt magyar vizekről nemzetközi vizekre evezni? Kelet-európaiként, amerikai cégnek, jómódú turistákkal dolgozni? Soha nem voltak gátlásaid amiatt, hogy te a vasfüggöny mögül érkeztél?

• Nem. Akkor már jól ismertem az amerikai embereket. A ’80-as években sok hasonló amerikai turista fordult meg Magyarországon és én is jártam az USA-ban. Kétszer három hónapot is kint töltöttem baráti, rokoni családoknál. Ott teljes mértékben megértettem, hogy az amerikaiak miért tesznek fel bizonyos kérdéseket, miért reagálnak néha európai szemmel nézve olyan furcsán bizonyos dolgokra. Megtanultam, hogyan kell nekik magyarázni, hogyan kell velük szót érteni.