Facebook hozzászólás
364

Moderált posztok

Eltünteti az oltásellenes álhíreket a Facebook

Mostantól sokkal szigorúbban jár el a felületén megjelenő oltásellenes tartalmakkal szemben a Facebook. A változtatás célja, hogy kevesebb, a vakcinákkal kapcsolatos álhír keringjen a legnagyobb közösségi oldalon.

A Facebook a járvány idején számos intézkedéssel próbálta elejét venni az álhírek terjedésének, most pedig még szigorúbb moderálási elveket jelentett be a vakcinákkal és a koronavírussal kapcsolatban. Az intézkedéssel lényegében teljesen ellehetetlenítik az oltásellenesek törekvéseit.

Nem tesz keresztbe mostantól. Fotó: depositphotos
Nem tesz keresztbe mostantól. Fotó: depositphotos

Egészségügyi szakértőkkel, köztük az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) való egyeztetést követően a technológiai óriás úgy döntött, hogy kibővítik a koronavírussal és vakcinákkal kapcsolatos álhírek listáját, így jelentősen leszűkítik a közösségi oldalakon népszerű elméletek terjedését.

A Facebook ugyan tavaly decemberben már elkezdte eltávolítani azokat a koronavírusra vonatkozó álhíreket, melyeket egészségügyi szakértők már megcáfoltak, beleértve ebbe például az 5G és a vírus állítólagos kapcsolatát, az oltásokba helyezett mikrochipeket és az arcmaszkok hatástalanságát is, most azonban továbbiakkal bővíti a listát.

Így törölni fogják többek közt az olyan bejegyzéseket, melyek szerint a COVID-19-et ember alkotta, de ezentúl azt sem lehet állítani, hogy az oltások mérgezők, veszélyesek vagy, hogy autizmust okoznak.

Az intézkedés vélhetőleg komoly hatással lesz a magyarországi oltásellenes kezdeményezések működésére is, ezek ugyanis nagyrészt a fentebb idézett elméletekre alapozva tudtak népszerűségre szert tenni hazánkban is.

Az új szabályok a Facebook közlése szerint már órák óta aktívak. Fontos, hogy a rendelkezés nemcsak az egyes bejegyzésekre terjed ki, hanem a csoportokra, az oldalakra, illetve a profilokra is, melyeket – az irányelvekbe ütköző tartalmak esetén – ugyanúgy törölhetnek a szolgáltatás adminisztrátorai.

A Facebook régóta küzd az oltásellenességgel, amely ez egyik legfőbb táptalaja az egészségügyi témájú álhíreknek. Kevesek számára ismert, de a kamuhírek sok esetben életveszélybe is sodorhatják az embereket. Egy tavaly nyáron közzétett kutatás szerint a koronavírusos félinformációk és hazugságok miatt világszerte több ezren kerültek kórházakba, több százan pedig elhunytak miattuk.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

1 / 3 462

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!