Facebook hozzászólás
700

Harmadik oltás – miként tudhatjuk meg, hogy szükségünk van-e rá?

Javában tart még a nyári utazási szezon, az uniós országok többsége pedig továbbra is igényli, hogy bizonyítsuk, kellő védettséggel rendelkezünk a koronavírus járvánnyal szemben. A teljes védettséghez azonban néhányunknak szüksége lehet a harmadik, úgynevezett emlékeztető oltásra is. Hogy megtudjuk, kell-e, érdemes teszteltetnünk magunkat. Praktikus információk következnek!

Hivatalosan is bejelentették, hogy augusztus 1-től elérhető a harmadik Covid elleni védőoltás. Arról már a páciensek dönthetnek, hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel, vagy sem. A döntéshez ugyanakkor segítséget nyújthat az ellenanyagszint pontos meghatározása, amely megmutatja, hogy a korábbi két védőoltás hatására kialakult-e valamilyen védettség a szervezetben.

A bejelentés értelmében mindazon oltottak, akik már 4-6 hónappal ezelőtt megkapták a második védőoltást is, kérhetnek harmadik vakcinát, regisztrálni az EESZT felületén  lehet. A harmadik védőoltás típusát az oltó orvos választja ki a heterogén oltási séma javaslat alapján.

Hol az antitest? Fotó: depositphotos.com
Hol az antitest? Fotó: depositphotos.com

A döntéshez segítséget nyújthat egy ellenanyag szintmérés, amelynek célja, hogy meghatározza a SARS-COV2 vírus ellen kialakult védettségi szint. Amennyiben a kapott érték a megadott határérték feletti van, akkor a páciens védettnek tekinthető, ha nem éri el a határértéket, akkor a védettség nem biztosított – közölte Dr. Menyhárt Orsolya az Affidea Magyarország járóbeteg-szakellátás orvosigazgatója. Aki nem biztos abban, hogy szüksége lenne harmadik védőoltásra, annak segítséget nyújthat a döntésben az ellenanyagteszt. Mindazoknak, akiknél nem mutatható ki védettséghez szükséges antitest , ajánlott az újabb vakcina felvétele.

A vénás vérből történő ellenanyagszint-mérést laborban végzik, a védettségről informáló eredmény azonban nem kerül be automatikusan az uniós COVID-igazolások közé, így utazáshoz nem használható.

Az uniós COVID-igazolványok július elsejétől érvényesek az Európai Unió területén, megkönnyítve az uniós állampolgárok országok közötti utazását. Három különböző esetben juthatunk hivatalosan uniós COVID-igazolványhoz.

  • Ha valaki bizonyítottan átesett a COVID-19 fertőzésen, és ezt hivatalos PCR vagy az unióban is elfogadott antigénteszt bizonyítja. Ez esetben 3 hónapon keresztül védettnek tekinthető és jogosult az uniós COVID-igazolványra. (Uniós gyógyultsági igazolvány)
  • Ha valaki mindkét védőoltását megkapta és a második vakcina időpontjától már eltelt két hét, így vélhetően kialakult a szervezetében a védettség. (Uniós oltási igazolvány)
  • Ha valaki 48-72 óránál nem régebbi, negatív PCR, vagy az unióban is elfogadott antigénteszttel rendelkezik. (Uniós tesztigazolvány)

Kell-e az uniós COVID-igazoláshoz antigén tesz, és ha igen, hol szerezhetünk be ilyet?





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!