Ez az istenek sportja
A skandináv mondák szerint a korcsolyázás az istenektől származik. Ennél racionálisabb elmélettel találkozhatunk a nemzetközi sporttörténeti írásokban.
Ezek arról számolnak be, hogy a korcsolya ősének, a csúszó csontnak télen komoly szerepe volt a közlekedésben, így sokáig inkább a gazdasági életben játszott szerepet, semmint a testépítésben. Magyarországon Széchenyi István tette divatossá a korcsolyázást úgy, hogy a sport társasági jellegét hangsúlyozta. A korcsolyázás az egyik legnépszerűbb téli sport, hiszen könnyen, különösebb anyagi ráfordítás nélkül elérhető, és felnőttnek, gyereknek egyaránt remek szórakozást kínál. Sokan akkor fedezik fel újból a siklás örömét, amikor a gyermekük három-négy évesen megkapja első korcsolyáját. A jégen az önfeledten száguldozó, játszadozó kamaszok mellett gyakran látni mosolygó családokat és egymásba karoló idősebb párokat is, hiszen olyan ez, mint a biciklizés. A korizást sem lehet elfelejteni, és megunni sem.
Az északi kezdet
Az első korcsolyákat rénszarvas- és lólábszárcsontból köszörülték, és ezeket a szánszerű talpakat szíjakkal erősítették a cipőhöz. A csontkorcsolya-leletek kora azt bizonyítja, hogy már az őskorban is korcsolyáztak az emberek, különösen az északi területek lakói. A Frithiof-mondából pedig kiderül, hogy a korcsolyát a vikingek is ismerték, 700 esztendővel ezelőtt.
A legrégibb írásos emlékek szerint 1570-ig elsősorban közlekedési eszközként használták a csontkorcsolyát azokon a vidékeken, ahol huzamosabb időre befagytak a vizek, és segítségükkel viszonylag gyorsan nagy távolságokat lehetett megtenni: Hollandiában a csatornákon, Norvégiában a fjordokon, Svédországban és Finnországban pedig a jéggel borított tavakon. A későbbi fába erősített vasélű korcsolya állítólag Izlandról származik, míg a mai acélpenge Hollandiából.
A száguldás élménye mindig is magával ragadta az embereket; a középkorban már versenyeket is rendeztek, és különféle játékokat is játszottak a jégen. Vannak például a 16-17. századból származó holland festmények és rézkarcok, amelyeken a mai jégkoronghoz hasonló játékokat örökítettek meg. Az északi népeknél a gyorsaság és távolság volt a szintmérő, míg a kisebb tavakkal rendelkező országokban a kedvtelésből begyakorolt tánclépések, forgások és ugrások, amelyekből kifejlődött a műkorcsolyázás.
Hozzászólás zárolva.