Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Híradós korszakának kulisszatitkát fedte fel Novodomszky Éva

A Duna műsorvezetője gyermekkoráról és egy titkos tévés szokásáról is mesélt.

Gyerekkorát Szarvason töltötte, majd Szentesre került gimnáziumba, ahol drámatagozaton tanult, a főiskolás éveit pedig Kecskeméten folytatta. A Duna egyik ikonikus arca, Novodomszky Éva nagy felfedező, de a nyughatatlanság mégsem jellemző rá – már gyerekként is a természethez fordult, amikor valami nyomta a lelkét, órákon át tudott gyönyörködni a Körösben. Noha évtizedek óta a televízióban dolgozik, egy véletlen sodorta az újságírás felé – mesélte a Dankó Rádióban Nádas Györgynek.

Óvodásként teljesen megbabonázott a pénztárgép, ezért egy cél lebegett a szemem előtt, ha felnőtt leszek, pénztáros leszek. A gimnáziumban a színjátszó órákat eleinte nem szerettem, mert a szereplés nem volt a kedvencem. Nem akartam soha színésznő lenni, ezért film és videó fakultációra jártam. Az érettségi után a pedagógiai pályát választottam, csak a diploma után iratkoztam be egy újságíróiskolába, mert szembejött velem egy hirdetés. Eleinte főként hírműsorokban dolgoztam, Acél Anna volt az egyik nagy példaképem

– mesélte a Duna közkedvelt műsorvezetője.

Novodomszky Éva (foto: Facebook.com)

Novodomszky Éva úgy fogalmazott, a híradó pontosságot és fegyelmezettséget igényel, amelyhez hamar hozzászokott. Egy kulisszatitkot azonban elárult ezekről az évekről: zavarta, amikor rúzst kellett viselnie. Mindig az utolsó pillanatban festette ki a száját, ezért előfordult, hogy az adásba kerülés előtt söpörte le egy hirtelen mozdulattal a sminkszert a híradós asztalról – ezzel a háttérben megnevettetve munkatársait. A műsorvezető hozzátette, a kötetlenebb, magazinos műfajt közelebbinek érzi az alaptermészetéhez. Azt sem tartja kizártnak, hogy egy nap még pedagógus diplomáját is használni fogja, mert szeretne tanítani.

A teljes beszélgetés újrahallgatható a Dankó Rádió Médiaklikk-oldalán.

Ezt is olvasd el:


Varázslatos vintage esküvők

Varázslatos vintage esküvők 

A múlt század nosztalgiája már évek óta visszaköszön az esküvői trendekben, és a vintage stílus rajongóinak cseppet sem kell elkeseredniük: ez a téma folyamatosan népszerű.
6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.