Facebook hozzászólás
127

Itt az új sláger Kállay-Saunders András első nagylemezéről

Delivery Boy címmmel elkészült Kállay-Saunders András első stúdióalbuma. Az anyagot a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválon 5. helyen végzett énekes, dalszerző március 19-én mutatja be a fővárosi Akvárium Klubban zenekarával, a Kállay SAUNDERS Banddel.

A 30 éves énekes már a tavalyi A Dal előtt fél évvel, 2013-ban elkezdett dolgozni első szólólemezén Szakos Krisztián producerrel, aki az eurovíziós versenyen nagy sikert aratott Running című dalnak is társszerzője volt.

Fotó: Kovács Tamás/MTI

„Koppenhága előtt már nagyjából kész volt egy album, de aztán azoknak a daloknak a többségét elvetettem, és helyettük újakat írtunk az elmúlt hónapokban. Nem tettem rá a lemezre régebbi rádiós sikereimet, az I Love You-t vagy a My Baby-t sem, egy másik számot, a Mary Joe-t például odaadtam a Rising Star televíziós tehetségkutató verseny egyik döntősének, Fehérvári Gábor Alfrédnak.
A lemez címe az egyik dal címe egyben. Azért választottam a Delivery Boyt, mert ifjú huszonévesként New Yorkban a suli mellett pizzafutárként dolgoztam, és volt, aki azt mondta nekem, hiába akarok kiemelkedni, kifutófiú maradok mindig. Bár azóta ismert lettem és elértem, amiről álmodtam, úgy érzem, emberként nem változtam meg. A címmel azt az utat akartam érzékeltetni, amit azóta megtettem” – mondta Kállay-Saunders András az MTI-nek adott interjúban.
Az albumon (kiadó: Egység Média) 12 felvétel szerepel, a dalokat Kállay-Saunders András együtt írta Szakos Krisztiánnal. Természetesen rajta van a lemezen a Running, valamint a tavaly már bemutatott Juliet című szám is, utóbbit társszerzőként Bodoczki Ernő is jegyzi. A legújabb felvétel, a Victory hétfőn reggel debütált a Petőfi Rádióban.

„Általában azt szokták rám mondani, hogy R&B, rhythm & blues előadó vagyok, de én ezt a stílust keverem a rockkal, poppal és más dolgokkal. A Delivery Boy szerintem nagyon színes anyag lett zeneileg. A szövegekben azt írtam le, amit látok és tapasztalok az életem során: őszintén fogalmaztam boldogságról, szomorúságról, bulikról, lírai dolgokról. Három dal szövege 18+-os, vagyis vannak benne szókimondó, ha úgy tetszik, trágár kifejezések, ezeken nem akartam változtatni” – fogalmazott.

A New York-i születésű, öt éve Magyarországon élő előadó korábban szólóban lépett fel, nemrég viszont életre hívta saját zenekarát, a Kállay SAUNDERS Bandet, amelyben a már említett Bodoczki Ernő basszusgitározik, Tóth Ádám gitározik, Szabó Dániel billentyűs hangszereken játszik, Prohászka Zsolt pedig dobol.

Boggie dalával fogunk fesztivált nyerni?
A hétvégén eldőlt, hogy Csemer Boglárka Boggie és a Wars For Nothing című dal képviseli Magyarországot a májusi bécsi 60. Eurovíziós Dalfesztiválon május 19. és 23. között. Azt is meg szeretném nyerni – jelentette ki magabiztosan az énekesnő.

„Régi álmom volt egy saját zenekar, fontos, hogy a színpadon élőben szóljanak a hangszerek körülöttem, ebből rengeteg energiát tudok meríteni. A lemez anyagát ugyan ketten játszottuk fel Szakos Krisztiánnal, de a számokat eleve úgy írtuk, hogy zenekarra szabtuk a zenét. A Delivery Boy-on még Veres Mónika Nika működött közre a vokálokban” – fejtette ki.
A lemezbemutató koncert március 19-én lesz az Akvárium Klubban, a Kállay SAUNDERS Band próbái ezen a héten kezdődnek. A koncerten táncosok is lesznek, a koreográfiát Renátó ReTo Sztrahia készíti. „Látványos showt szeretnénk csinálni. Lesz turné is, a konkrét dátumok és helyszínek most vannak alakulóban”.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!