Itt maradnak-e a járvány miatti online kommunikációs csatornák?

Dr. Steiner-Adair mindig is közel állt Kaliforniában élő felnőtt gyermekeihez, gyakran hívta őket, és ők is hívták Catherine -t. A pandémiával azonban ő és férje, akik a Massachusetts állambeli Cambridge-ben élnek, a korábbiaknál jobban igényelték, hogy lássák is gyermekeiket, a Zoom és a FaceTime alkalmazások révén.

„Látni akarjuk őket, tudni akarjuk, hogy rendben vannak” – mondja. Ez a felismerés arra késztette az egész családot, hogy újra gondolják korábbi döntéseiket, melyek azt eredményezték, hogy ennyire távol éljenek legközelebbi családtagjaiktól is.

„A boomer generáció és gyermekeik általában már nem ugyanazon a helyen élnek” – mondja Dr. Steiner-Adair, aki még nagymamája közelében nőtt fel és legalább hetente egyszer látta az idős asszonyt. – „A világjárvány ezt a kérdést mindenképpen a felszínre hozta.”

Richard Slatcher, a georgiai egyetem pszichológus professzora két kollégájával egy „Szerelem a Covid idején” elnevezésű projekten dolgozik. A kutatás célja annak feltárása, hogy a világjárvány miként hat arra, ahogyan az emberek egymáshoz kapcsolódnak.

A március 27. és május 8. között elvégzett vizsgálat során a megkérdezett 4767 ember több mint 75 százaléka gyakorlatilag kapcsolatba lépett valamilyen virtuális módon családjával, egyharmaduk gyakorlatilag minden nap. A megkérdezettek körülbelül 25 százaléka számolt be úgy, hogy a megszokottnál többször vette fel valamelyik családtagjával a kapcsolatot.

A vizsgálat azt is kimutatta, hogy az 1-2 fős videókonferenciák inkább kedveltek a családtagok között, mint a 4, vagy annál több ember részvételével folyó közös beszélgetések – mondja Dr. Slatcher.

A pszichológus arra nem igazán tud válaszolni, hogy mennyi ideig marad meg az igény arra, hogy ezt a fajta, a korábbinál jóval szorosabb emberi kapcsolatot fenntartsák családtagjaik és barátaik körében, különösen akkor, ha megszűnnek a korlátozások.

Miután visszatérünk a valós életbe, már nem biztos, hogy ezeket a szoros online kapcsolatokat is ugyanúgy életben fogjuk tartani – mondja. Egy példát is hoz gyorsan: az 1918-as spanyolnátha járvány után az emberek csak el akartak feledkezni az egészről és ott akarták folytatni az életüket, ahol az korábban abbamaradt.