Juhász Gyula, a bús dalnok
Az utolsó nyolc évében elhatalmasodott a betegsége, a világ elől bebörtönözve élt édesanyja házában: „Most megint ott él édesanyjának házában, a magaválasztotta börtönben, mint a bánat és szomorúság fegyence, odaláncolva a némaság mázsányi köveihez. Nem segíthet senki és nem akar segíteni magán.
Szegedről mindenkinek a napfény városa jut eszébe. Pedig élt itt ebben a városban egy bús dalnok, akit Juhász Gyulának hívtak. A szegény, szerencsétlen sorsú költő versírnoki tehetsége ellenére szomorú magányra ítéltetett. A mai kórrajz mániákus depressziósnak mondaná. A költeményeit olvasva pedig egy csodálatos belső és őszinte életszeretet mutatkozik meg a betegség tudata és a halálvágya mellett.
Az irodalomtörténet bőven tartalmaz öngyilkos költőkre, írókra vonatkozó adatok, de a „szegedi bús dalnok” esetében alig található irodalomtörténészi-pszichológusi kutatás. Igaz, diagnózisa ismert: dokumentáltan depressziós volt, több öngyilkossági kísérlettel, pszichiátriai osztályos kezeléssel. (Zonda, 1995).
Juhász Gyula életműve nagymértékben életrajzi vonatkozású. Juhász világosan és művészien írt meg versben és prózában mindent, amit magáról tudatni akart. Életének egy-egy fontos eseményére többször is visszatér versben. Lírájának darabjai és prózai írásai bevezetnek a művész érzelemvilágába és gondolatmenetébe. Így életének pontosabb megismerésében bátran hagyatkozhatunk életművére. Öngyilkossága pszichodinamikájának vizsgálatakor nem is hívhatunk mást segítségül, mint műveit és a kortársak feljegyzéseit, hiszen egy szerencsétlen véletlen folytán eltűntek betegségének kórházi dokumentumai. Ha az öngyilkossági tett felől közelítünk Juhász életművéhez, szemünk – még a laikusé is – rögtön kétségbeesett segélykérésre lesz figyelmes. A szuicidológia, az öngyilkosság tudománya „cry for help„ –nek, (Farberow, 1981) „segélykérés”–nek nevezi a halálvágy, a meghalni akarás szóbeli kifejezését, ami azt a vágyat fejezi ki, hogy azok, akiknek ez a kommunikáció szól, felismerjék a jelzés mögötti elkeseredést és reagáljanak arra (Temesváry, 1995). A szuicidium egyik legfőbb lélektani eleme általában az ambivalencia, az ellentétes érzelmek, az élni és meghalni akarás egyidejű jelentkezése. Juhász Gyula öngyilkosságában is lényegi elem a meghalni akarás és az életben maradás együttese, valamint ennek szóbeli kifejezése. Költeményei nagy részét ilyen segélykéréseknek tekinthetjük. Fájdalmas, bánatos hangú költemények ezek, melyek a költő szerencsétlen sorsát, fájó magányát, számkivetettségét hivatottak megénekelni.
Hozzászólás zárolva.