Facebook hozzászólás
93

Lehet, hogy azért hízik mert beteg?

Mielőtt ész nélkül, testünket sanyargatva fogyókúrába kezdenénk, kérjük ki egy szakember tanácsát, lehet, hogy egy betegség miatt hízunk.Hátha egyszerűbb a megoldás, mint gondoltuk.

Év elején a 32 éves Beáta azért kereste fel orvosát, mert minden különösebb ok nélkül hízni kezdett. Az állította, étkezési szokásain nem változtatott, ugyannyit eszik, mint eddig, és ugyanolyan ételeket is választ. Először számolni kezdte a kalóriákat, aztán kerülni kezdte a zsíros fogásokat, este már nem evett szénhidrátot, mégsem történt semmi. Pontosabban mégis, fogyás helyett ugyanis csak felszedett, fél év alatt tíz kilót. Már étterembe sem ment el a férjével, nehogy elcsábuljon, de ha mégis, akkor is salátát rendelt.  

Az orvos azonnal vérvételre küldte, azt szerette volna megtudni, nem mutat-e Beáta vére összeférhetetlenséget bizonyos élelmiszerekkel. Az eredmény szerint a saláta, az uborka, a pulyka, a kávé és a sajt nem megfelelő táplálék számára. Ezek az élelmiszerek gyulladásos reakciót váltottak ki a szervezetében, ez pedig súlygyarapodáshoz vezetett. A sejtjeink évezredeken keresztül tanulták, melyik baktérium, vírus vagy gomba ellen kell védekezniük, írja a lifestylemagazin.de. Ezeket felismerik, és ártalmatlanná teszik. Közben azonban emészthetetlen részecskék is a vérbe kerülnek, ezeket a sejtek aztán nem ismerik fel, illetve összekeverik őket káros mikroorganizmusokkal, és gyulladás keletkezik. Az ártalmatlan táplálékból így ellenség lesz, a gyulladás pedig károsítja a véredények falait, folyadék jut szövetekbe, ez vizesedéshez vezet. Így pedig több tíz kilót is fel lehet szedni. Súlyosabb esetben cukor is gyűlhet fel a vérben, amitől szintén hízni lehet. Ez még azoknál az élelmiszereknél is előfordulhat, amelyek kalóriatartalma nem túlzottan magas.

Beáta az orvos tanácsára lemondott az említett élelmiszerekről, és két hónap alatt fogyott 8 kilót, és nagyszerűen érezte magát. Magas vérnyomása is helyreállt, a bőre is olyan lett, mint régen.

Ezért mielőtt ész nélkül, testünket sanyargatva fogyókúrába kezdenénk, inkább kérjük ki egy szakember tanácsát. Hátha egyszerűbb a megoldás, mint gondoltuk.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Miért érdemes beépíteni az illóolajokat a mindennapokba?

Az esszenciális illóolajok a növények különböző részeiből lepárlással vagy hidegen sajtolással készített, rendkívül…

Ezek a nappali bútorok színt visznek az életünkbe

Ismerd meg a nappali bútorok sokszínű világát! Kattints most a praktikus és sokszínű tippekért a kényelmes és…
1 / 3 456

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!