Életforma.hu

Egyéb

Madáretetés: Így etessük a madarakat télen!

A madáretetés szép dolog, de nem mindegy hogyan csináljuk. Mikor kezdhetjük el az etetést? Milyen eleséget kedvelnek a gyakoribb kertünkbe látogató madárfajok? Miért fontos az itatás? A továbbiakban ezekre a kérdésekre adunk választ!

A téli madáretetés az egyik leggyakoribb, és egyben legegyszerűbben végezhető madárvédelmi tevékenység, amely során néhány egyszerű szabályt kell csak betartanunk ahhoz, hogy a madármegfigyelés örömével gazdagodhassunk.

Mikor kezdjük el az etetést?

Ha úgy döntünk, hogy szeretnénk etetni a kertbe, vagy épp a lakásunk erkélyére látogató madarakat, akkor azt az első tartós fagyok beköszöntétől, a fagyok megszűnéséig tegyük. Ez az időszak nagyjából december elejétől, március második feléig tart. Rendkívül fontos, hogy a költési időszakban, a fiókák kikelése után semmiképp se etessünk, mivel a fiókák nem tudják az eleséget megemészteni és ez a pusztulásukat okozza!

Mivel etessük a madarakat?

Az olyan kistestű madarak, mint amilyen a kék cinege, a széncinege, a vörösbegy, a zöldike, a csuszka, a tengelic, vagy éppen az erdei pinty, szívesen fogyasztják a különféle magvakat. A legegyszerűbb és egyben legolcsóbb megoldás, ha napraforgó magot adunk eleségként. – írja a Picup.hu cikkében.

Természetesen választhatunk a kereskedelemben, piacokon is kapható magkeverékek közül is, melyek általában napraforgó, búza, köles és kukorica keverékéből állnak. A kert madarai eltérő módon táplálkoznak, egyes fajok inkább a földön keresgélnek, míg mások az etetőn táplálkoznak.

Milyen etetőt válasszunk?

Számos etetőtípus létezik, a legegyszerűbb a talajetető, mely lényegében csak a kert, levelektől megtisztított része, ahol a földre szórjuk az eleséget. Nem igényel különösebb beruházást, a tálcás etető sem, mely lehet például egy sekély faláda, vagy egy műanyag virágalátét is. Egyedül az a fontos, hogy gondoskodjunk a vízelvezetésről, oly módon, hogy néhány mm átmérőjű lyukat fúrunk az etető aljára. Valamint lényeges, hogy megfelelően rögzítsük az etetőt.

Az ablak és ablakpárkány etetők, jó megoldást jelentenek, azon madárbarátok számára is, akik nem rendelkeznek kerttel. Kerttulajdonosok pedig gondolkodhatnak dúcetető kihelyezésében is, melynek előnye, hogy nagy mennyiségű maggal is feltölthető.

Népszerű etetőtípus a függő etető, melyekből számos változat kapható az üzletekben, de saját magunk is elkészíthetjük őket, akár egy műanyag palackból.

Népszerű eleség mind a madárbarátok, mind a madarak körében a cinkegolyó, melyen tollas barátaink az akrobaták ügyességével képesek egyensúlyozni evés közben. Ha cinkegolyóval is etetünk, válasszunk olyan kiszerelést, ami nincs egyesével csomagolva, mivel az etetési szezon végére, a golyók hálóiból számottevő mennyiségű hulladék keletkezik.

A golyókat hengeres vagy spirális cinkegolyó tartóban tudjuk kihelyezni. A cinkegolyókon gyakran megfigyelhetjük a bájos külsejű őszapókat, valamint időnként olyan nagyobb testű madarakat is, mint a szajkó, vagy a nagy fakopáncs.

A golyókat a fák, bokrok magasabb ágaira akasztva, nem csak a madarakat tápláljuk, hanem lehetőségünk nyílik a kert tollas vendégeinek megfigyelésére és fényképezésére is. A cinkegolyóhoz hasonlóan nagy energiatartalmú élelem a saját készítésű madárkalács is, mely marhafaggyúból, magokból és szotyolából áll.

Készítsünk madárkalácsot!

A madárkalács készítéséhez, 2-3 dl megolvasztott marhafaggyúhoz, kétmaréknyi magot kell keverni, majd pedig a keveréket egy tejfölös vagy joghurtos pohárba tölteni, és madzagot lógatni bele. Dermedés után, a madárkalácsot a cinkegolyóhoz hasonlóan, fellógatva helyezzük ki a fákra és bokrokra. A rigók és a meggyvágók szívesen keresgélnek a talajon, számukra, almagerezdeket, almacsutkákat is szórhatunk a talajra. Az almagerezdekből a cserjék ágaira is szúrhatunk. A téli madáretetéssel kapcsolatban fontos megemlíteni, még egy szempontot, ez pedig a természetes táplálékforrások kérdése.

Ha madárbarát kertet tervezünk, válasszunk olyan cserjéket és fákat, amelyek termése élelemmel látja el a kert madarait. Ilyen például a tűztövis, a madárbirs, a galagonya, a házi berkenye, a lucfenyő és még lehetne folytatni a sort. Gondoljunk a madarakra is, amikor növényeket választunk a kertbe!

Ezekkel ne etessük a madarakat!

Most, hogy végig vettük, mi az, amit nyugodt szívvel adhatunk a madaraknak, nézzük meg, mivel tilos etetni. Tartsuk szem előtt, hogy a madarak nem „konyhamalacok”, nem a konyhai hulladék eltüntetésére szolgálnak!

Kenyérrel és kenyérmorzsával soha ne etessük őket, mert megsavanyodik a begyükben, és könnyen a pusztulásukat okozhatja. Romlott, penészes vagy sózott eleséget szintén ne adjunk a madaraknak, mert végzetes lehet rájuk nézve.

Az etetéssel kapcsolatban egy fontos teendőnk maradt még, ez nem más, mint az etető takarítása. A felhalmozódó maghéjak miatt, ugyanis úgy tűnhet, hogy még van elegendő eleség az etetőben, ez azonban gyakran nincs így. Ellenőrizzük tehát rendszeresen az etetőt, takarítsuk ki, és töltsük fel újra!

Itassunk is, ne csak etessünk!

A madarak számára a folyamatosan rendelkezésre álló ivó és fürdőhely, talán még a könnyen elérhető téli élelemnél is nagyobb vonzerőt jelent. Az itatás ráadásul még az etetésnél is egyszerűbben elkezdhető, mivel lényegében semmilyen anyagi ráfordítást nem igényel.

Az itatáshoz elég egy leselejtezett kerámia vagy műanyag cserépalátét, amit feltöltünk langyos vízzel. Más teendőnk a jég eltávolításán, és az itató újra töltésén kívül nincs vele.

Ez is érdekelhet:

Így ültess gyümölcsfát!

 


Hatékony tisztaság: tisztítószerek az élet minden területére

Hatékony tisztaság: tisztítószerek az élet minden területére 

A tisztaság megőrzése minden ember életének meghatározó része.
Hogyan válasszunk szakértőt ipari ingatlanberuházásokhoz?

Hogyan válasszunk szakértőt ipari ingatlanberuházásokhoz? 

Ipari és kereskedelmi épületek tervezésekor és kivitelezésekor a siker nagymértékben a képzett tanácsadók közreműködésén múlik, akik a technikai tudás mellett jogi, pénzügyi és fenntarthatósági szempontok szerint is irányítják a folyamatot.
A városi élet és a társasházak kihívásai

A városi élet és a társasházak kihívásai 

A városi élet számos lehetőséggel kecsegtet azok számára, akik vonzódnak a pezsgő élethez és a sokszínű környezethez.
Hogyan különböztessük meg a kölcsönt a csalástól?

Hogyan különböztessük meg a kölcsönt a csalástól? 

Mindannyian hallottunk már olyan történeteket, amikor valakinek kölcsönadott pénzét nem fizették vissza.
Építsünk saját medencét!

Építsünk saját medencét! 

Saját medencével rendelkezni az otthonunkban különleges kényelmet és egészségügyi előnyöket is biztosít.
Debreceni lehetőségek fiataloknak: hogyan találd meg a legjobb munkát?

Debreceni lehetőségek fiataloknak: hogyan találd meg a legjobb munkát? 

Debrecen egyre több lehetőséget kínál azoknak a fiataloknak, akik szeretnének tapasztalatot szerezni tanulmányaik mellett.
Miért hasznos a huminsav-granulátum?

Miért hasznos a huminsav-granulátum? 

Egy egészséges kerthez több tényezőre is figyelni kell.
Tévhitek a kis termetű kutyák kapcsán

Tévhitek a kis termetű kutyák kapcsán 

Kevés olyan ember akad, aki ne lágyulna el egy aprócska, selymes szőrű négylábú láttán.
Mészkő járólapok: a megfelelő választás a tér stílusának tükrében

Mészkő járólapok: a megfelelő választás a tér stílusának tükrében 

Amikor a belső terek megjelenésének finomításáról van szó, a természetes kőburkolatok kiemelkedő szerepet játszanak.
A közös sütögetések titka: miért maradnak emlékezetesek ezek az esték?

A közös sütögetések titka: miért maradnak emlékezetesek ezek az esték? 

Egy hosszú nap után kevés dolog esik jobban annál, mint amikor végre lelassul körülöttünk a világ, és kiülünk a kertbe vagy a teraszra.