Facebook hozzászólás
160

Meddőségi kivizsgálás

Hazánkban a meddő párok aránya eléri a 25%-ot. Fontos hangsúlyozni, hogy – a legtöbbször legalábbis – párokról van szó, hiszen a fogamzási nehézség legszűkebb értelemben véve is két embert érintő probléma. Ennek ellenére még mindig népszerű az a felfogás, hogy a meddőségért a nő a felelős.

 A klinikán emellett genetikai vizsgálatokra is lehetőség van a pár mindkét tagja számára, hiszen ilyen okok is állhatnak a meddőség hátterében.
A nő kivizsgálása hasonló módon zajlik. Szintén fontos, hogy pontosan feltérképezzék a gyermekáldás elmaradásának hátterét. Ennek során gyakorlatilag áttekintik azt az utat, amelyet a petesejtnek kellene bejárnia, és megnézik, hogy hol van esetleg olyan akadály, ami miatt késik a baba. „Ennek során a vér és vizeletvizsgálaton kívül azt is megnézzük, hogy van-e tüszőérés, termelődnek-e egészséges petesejtek, illetve egy kontrasztanyag bejuttatása segítségével azt is megtudhatjuk, hogy átjárhatóak-e a petevezetők. Ezen vizsgálat során a méhüregi rendellenességek feltárására is sor kerül, sok esetben jóindulatú izomdaganat, azaz myoma, vagy méhfejlődési rendellenesség állhat a háttérben. Ez a vizsgálat nem igényel altatást, lényegében fájdalommentes, és kb. 10 percet vesz igénybe”- osztja meg velünk Dr. Vereczkey Attila.

Az anamnézis egyébként sokat segít, hiszen ha a hölgy teherbe esett már a múltban, akkor az azt jelenti, hogy a méh környékén érdemes keresni a probléma hátterét. Emellett klinikánkon szoktunk javasolni egy ingyenes pszichológiai konzultációt is, amely megkönnyítheti a várakozás időszakát.
„Fontos tehát, hogy nagyon alaposan feltérképezzük a probléma hátterét, hiszen ilyen módon tudunk a leghatékonyabban segíteni abban, hogy a gyermekre vágyók akár hosszú évek várakozása után megfoganjanak. A problémától függően sokféle kezelés létezik, ha például a spermiumok minősége nem megfelelő, vagy nem képes a spermium megtermékenyíteni a petesejtet, akkor PICSI eljárás segíthet, vagyis a spermiumokat versenyeztetjük egy olyan anyag segítségével, amely odavonzza a legegészségesebbeket, és ezek közül ültetünk be egyet a petesejtbe. Ha azonban kiderül, hogy hormonális okai vannak a fogamzás elmaradásának, akkor endokrinológus szakvéleményét kérjük, amit esetleg kiegészíthet egy dietetikus segítsége” – tudhattuk meg a Versys Clinics szakemberétől.
A pontos kivizsgálások rendkívül fontosak abban, hogy célzottan és hatékonyan tudjanak beavatkozni a rendszerbe, hiszen a gyermekáldás elmaradásának számos oka lehet, érdemes tehát időt szentelni ezekre a vizsgálatokra.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!