„Meg kellett ölnöm a gyermekemet, mert annyit szenvedett”

Anita, a kislány édesanyja pár hét múlva azonban már teljesen elkeseredett volt, ugyanis hiába próbáltak ki bármilyen gyógyszert, fájdalomcsillapítót, a baba folyton sírt. „Már az is óriási fájdalmat okozott neki, ha egyszerűen hozzáértünk a bőréhez” – mondta az anyuka.

Chanou egy olyan betegségben szenvedett, amely abnormális csontnövekedést eredményezett. Az orvosok megmondták, hogy harminc hónapnál tovább nem élhet. „Borzalmas volt nézni, ahogy szenved” – tette hozzá Anita.

A szülők egy idő után úgy érezték, gyerekünk szótlanul könyörög nekik azért, hogy ne kelljen tovább élnie, szenvednie. A kicsi hét hónapos volt, amikor az orvosok megállapodtak, hogy véget vetnek szenvedéseinek. „Vele voltunk az utolsó pillanatokban. Egy nagyot sóhajtott még egyszer utoljára, majd szépen elaludt. Békét éreztem magamban, mert tudtam, hogy nem fog többé fájni neki semmi” – mondta az anya. A kisbaba fájdalma már így is sokáig tartott.

Azonban miután Chanou elaludt, az orvosok elkezdtek félni, ugyanis a gyermekeutanázia Hollandiában tiltott, pedig minden évben legalább 15 olyan csecsemőt segítenek a halálhoz a szakemberek a szülőkkel való megbeszélés után, akikről előre tudják, hogy csak nagyon rövid ideig, nagyon erős fájdalmakkal tudnak majd élni.

Most ezt a folyamatot próbálják könnyebbé tenni, hogy a menthetetlen gyerekeknek minél kevesebbet kelljen szenvedniük, hiszen a felnőtteutanázia Hollandiában engedélyezett. A törvényhozók azonban attól félnek, hogy veszélyessé válhat az, amikor az doktor és a szülő magára van hagyva a döntésével. Sokan az ilyen orvosokat Dr. Halálnak nevezik.

Mások jó döntésnek tartják, mondván, máshol is alkalmazzák a gyermekeutanáziát, csak titokban. A döntés természetesen az anyák és az apák vállát nyomja. És ennél nehezebb kérdést aligha tehetnénk fel nekik…

Forrás: http://www.timesonline.co.uk/tol/news/world/article737519.ece