„Mert ezeket fogyasztják. Ezt a rengeteg vegyszert.”

Ma az országban körülbelül ötvenezer hektáron folyik biogazdálkodás, öt évvel ezelőtt még csak tízezren.

De mitől lesz valaki biotermelő? Margitka például három éve végzett el egy biotanfolyamot – ingyenes volt – ezután jött az átállás. Mert aki ökotermelő, annak nem szabad tápanyag-utánpótlásra szintetikus készítményt, műtrágyát használnia.

– Az első évben alig volt termés – mondja Margitka -, aztán lassan és nagyon sok munka árán beindult valami. Ma már egyértelműen mondhatom: megéri. És nem elsősorban a pénz miatt. Egyszerűen jobb a közérzetem, kiegyensúlyozottabb vagyok annak tudatában, hogy más emberek egészségét segíthetem.

– De miért vágott bele?

– Ezért. Tudja, amikor a férjem permetezett, folyt a szeméből a könny, napokig prüszkölt utána. Alig bírt kimosakodni. Mi tudjuk, tudtuk, miket raknak a földbe, főleg a fóliáknál. És tudjuk, hogy sok gyerek ezért betegszik meg, sőt meg is halhat rákban. Mert ezeket fogyasztják. Ezt a rengeteg vegyszert.

– És csak úgy hadat üzentek a világnak?

– Nem hadüzenet ez. Kevesen vagyunk mi, de majd szaporodik a nép, aki rájön, hogy érdemes ezt enni és termelni. Van egy vevőm, annak jött le a bőr a kezéről, mióta nálam vásárol, meggyógyult a bajából. Jönnek, és mondják, hogy ennek más az íze, a szaga. Megérzi a gyomruk a változást. Nem lehet becsapni az embert. A lányomnak, húszévesen már hatezer négyzetméteres biokertészete van.

– Sokan azt hitték, hogy ezért a magasabb árért nem kell megdolgozni – szól hozzá Margitka asztalszomszédja. – Pedig amit valaki egy permetezéssel egy hónapra elintéz, azt nekünk hetente meg kell ismételni, mert más a hatóanyag. Lenne korszerűbb is, de az nagyon drága, vagy elérhetetlen. Költségben, munkában ez ötven százalékkal többet kíván, nem beszélve a kockázatról.

– Kétszázötvenen indultunk a mi falunkból, meg egy szomszédosból ötvenen. De tizenhatan maradtunk meg termelők – veszi vissza a szót Margitka. – Havonta összejárunk megtárgyalni a dolgokat.