Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mi kell ahhoz, hogy a költöztetés gördülékeny legyen?

Számos dologra szükség van ahhoz, hogy a költöztetés gördülékeny legyen. Eleve kell egy nagyszerű partner, aki értik a dolgát, megbízható és mindenre fel van készülve. Másrészt viszont rajtunk is sok minden múlik, mert ha rosszul csomagoljuk be a vagyontárgyainkat, vagy nem leszünk az előkészületekkel időben készek, akkor sok plusz kiadásunk lehet.

Költöztetésre csak megbízható partnerrel szerződjünk, és mindenképp írásban!

Egy költöztetés kapcsán az első feladatok egyike, hogy keressünk egy megbízható céget, akik hiba nélkül elvégeznek számunkra mindent a ki- és bepakolás és a szállítás kapcsán.

Azonban itt is hibázhatunk, méghozzá hatalmasat, ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni, amit most írunk! Lényeges, hogy minden esetben írásos árajánlatot küldjenek nekünk, valamint ugyanígy írásban kerüljön megerősítésre a költöztetés időpontja is.

Ezek nélkül védtelenek leszünk, ha belefutunk egy hiénába! Ők azok, akik nem hajlandóak írásban kommunikálni, nehogy nyoma maradjon a korábbi megállapodásnak. Így szemrebbenés nélkül megcsinálják azt is, hogy felpakolják a teherautóra a holminkat, majd jelzik, hogy addig nem folytatják, amíg az eredetileg szóban megbeszélt ár többszörösét meg nem kapják. Mindenképp kerüljük el az ilyeneket!

Miről ismerszik meg a jó költöztető?

Arról mindenképp, hogy írásban is hajlandó kommunikálni. Vannak cégadatai a honlapon, valamint olyan elérhetőségei is (szóban és írásban egyaránt), melyre válaszolnak, amin keresztül lehet velük beszélni.

A költöztetés egy külön szakma, így megfelelő tudással és gyakorlattal is kell rendelkezzenek az ebben dolgozók. Sajnos a legtöbb cégnél sok a beugrós munkatárs, mert mindig csak annyi embert hívnak be, amennyire szükség van. Így előfordulhat, hogy valaki, aki a mi otthonunknál segédkezik, az mindössze pár alkalommal volt behívva az elmúlt fél évben. Ez akaratlanul is azzal jár, hogy kiesnek a rutinból, könnyebben hibáznak.

Szerencsére ott van például a Servitius és Partnerei költöztetés, akik felismerték ezt, így náluk fix állomány dolgozik, akik így maximálisan összeszoktak, kellő rutinnal rendelkeznek, és sohasem esnek ki a ritmusból. Ezáltal sokkal biztosabb kézzel cipelik a bútorainkat, és kevesebbet hibáznak, mintha sok beugróst alkalmaznának.

Sok háttérben dolgozó, kiváló szakemberre is szükség van!

Egy költöztető cég nem csak azokból áll, akik kijönnek hozzánk a teherautóval. Ennél sokkal többen tesznek nap mint nap azért, hogy minden gördülékenyen menjen.

Ott vannak az ügyfélszolgálatos kollégák, akik velünk is tartják a kapcsolatot. Kell egy jó fuvarszervező, hogy maximális legyen a hatékonyság. A humán igazgató felel azért, hogy mindig a legjobb kollégákat vegyék fel, illetve a betanítás is az ő feladata. Aztán ott van az anyagbeszerző, aki nélkül idő előtt kifogyna minden. És persze ne feledkezzünk meg a könyvelőkről és a víziót adó ügyvezetőről sem.

Ha mindez stimmel, akkor egy nagyon jól felépített költöztető céget sikerült találnunk.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.