Mikuláskor 71 éves Garas Dezső

R:    Szenvedély. Igen. Tehát szenvedélyesen csinálod a dolgodat.

G:    … dolgoztam, mint az őrült, voltak nagy bukások, nagy sikerek, minden.

R:    Nem tudsz megbocsátani?

G:    Nehezen. Igyekszem megbocsátani, nehezen. De, el tudom, azért el tudom felejteni, tudok békejobbot is nyújtani. Én is csak egy színész vagyok, nem több. Mi, bárki hív minket, vagy felénk közeledik, mi mindig kitárjuk magunkat. Hát ez a szakmánk, mint az utcasarkon egy kurva, hogy tessék, vigyenek, jöjjenek velem szeretkezni, hát miért ne. Aztán mikor eközben jönnek a dolgok, hát az nem jó. Némely dolgot nem tudok elfelejteni, de hát ez már azt hiszem, az lenne illő, hogy ez már a magánügyem, ezért… Na igen, nemcsak hogy megbocsátunk, hanem már az ember egyre-másra másféleképpen gondolkodik dolgokról, mint, hát persze, hogy változunk, miért ne változnánk.

R:    Azt mondják, hogy ez a bölcsesség.

G:    Hát, vagy félelem.

R:    Mitől?

G:    Haláltól. Hát hogyne lenne az. Én félek, fogvacogva félek, és néha, hogy is mondjam ezt, kellő iróniával, nem is tudom, néha én, aki soha nem voltam vallásos, néha hiányzik az Isten, már a formai része. Csak hát én abban a hihetetlen szerencsében vagy szörnyűségben részesültem, hogy nekem a sors két Istent adott, egy keresztényt, egy zsidót.

R:    Esztergályos voltál.

G:    Esztergályos inas voltam, de a felszabadulás volt csütörtökön, pénteken már nem voltam ott. Nagyon tehetségtelen voltam.

R:    Esztergályosnak?

G:    Isten őrizze meg azt a gépezetet, amibe én egy csavart esztergálok.

R:    Dezső, te jársz színházba.

G:    Járok, hát néha elnézem őket. Néha, sajnos még mindig nem tartok ott, hogy némelykor föl kéne állni és eljönni.

R:    De te fölállhatsz? A Garas Dezső fölállhat?