Mire vigyázz, ha kínai emberrel beszélsz
Itt élnek közöttünk, nem is kevesen. Naponta találkozunk velük, időnként elcsodálkozunk furcsa viselkedésükön, gesztusaikon, – talán mert csak felületesen vagy egyáltalán nem tudunk semmit hétköznapi szokásaikról.
Nem baj, ha most néhánnyal megismerkedünk, csak hogy mi magunk se kerüljünk kellemetlen helyzetbe, ha éppen vendégségbe megyünk hozzájuk. Esetleg éppen nyáron utazunk majd hazájukba…
Ahogyan ők kommunikálnak:
– Ők nagyon jól viselik a hallgatást, nem kedvelik a "szóbörzét", ha nemet akarnak mondani, inkább hallgatnak. A közvetlen elutasítás másik módja, a "jencsiu" kifejezés, amely a "majd tanulmányozzuk, később megbeszéljük" megfelelője, ám ez inkább azt jelenti, hogy egyáltalán nem érdekli őket a téma.
– Tabu náluk a szex és a nemiség, ezeket a témákat kerüljük beszélgetéseink során. Ők viszont fesztelenül érdeklődnek korunk, fizetésünk, családunk felől, ruhánk, óránk áráról, s erről ők is szívesen beszélnek.
Testbeszédük a nyugati emberek számára teljességgel érthetetlen, de a legtöbbet árul el róluk, ha odafigyelünk:
– Náluk a beszélgetőtárs karjának megérintése bensőséges kapcsolatot sugall, és az azonos neműek körében is gyakori, hogy megfogják egymás kezét, a barátság jeleként.
– Hazájukban a flörtölés vagy a szigorú erkölcsi szokások megsértése akár az országból való kiutasítással is jár. (Jobb, ha nem ott próbálkozunk…!) A legbiztosabb nem verbális kommunikáció – a mosoly. (abból baj sosem lehet, még nálunk sem)
– Náluk a folyamatos szemkontaktus udvariatlan és kihívó viselkedésnek számít, és bemutatkozáskor is általában szenvtelen az arckifejezésük. Az érzelmek elrejtése náluk erény.
(A náluk szokatlan szőke és vörös hajú nőket azonban ők is megbámulják, rájuk csodálkoznak)
– Míg nálunk átlagosan egy méter a beszélgetőtársak közötti távolság, náluk ennél kevesebb.
Ezért fordul elő, hogy ha hátrálunk, mindig közelebb jönnek, amíg szinte a falhoz nem szorítanak bennünket. Inkább üljünk le, ha ez nagyon zavarna.
– A humort és a szóvicceket nem igazán értik, számukra lefordíthatatlan, de ha rájönnek, hogy tréfát hallottak, persze mosolyognak, akár értették, akár nem. Tegyünk mi is hasonlóképpen…
– Ha valakit magunkhoz akarunk hívni, ne lefelé, hanem felfelé tartott tenyérrel tegyük. A mutató és a hüvelykujj összeérintése alkotta "oké" számukra ismeretlen, ám a felfelé tartott hüvelykujj ugyanazt jelenti, mint Európában. A vállrándítás lenézést és tiszteletlenséget sugall.
Hozzászólás zárolva.