Facebook hozzászólás
225

Mire vigyázz, ha kínai emberrel beszélsz

Itt élnek közöttünk, nem is kevesen. Naponta találkozunk velük, időnként elcsodálkozunk furcsa viselkedésükön, gesztusaikon, – talán mert csak felületesen vagy egyáltalán nem tudunk semmit hétköznapi szokásaikról.

– Gyakran előfordul, hogy a tapsot, tapssal viszonozzák, ez a megtiszteltetést jelenti tőlük.

Egyéb tudnivalók:

– Ők is sokat dohányoznak, ezért ha cigarettával kínálnak, nyugodtan visszautasíthatjuk, ám arra kérni őket, hogy ne gyújtsanak rá, – rendkívül udvariatlan gesztusnak számít.

– Ha ajándékozunk, azt kellő óvatossággal tegyük, különösen ügyelve a csomagolásra, és a színekre, melyeknek köztudottan szimbolikus jelentése van. A piros szerencsét hoz, a rózsaszín és a sárga boldogulást és boldogságot, de a fehér, a fekete és a szürke a gyász színei. Az ajándékot mindig két kézzel adjuk át, és ne vegyük sértésnek, ha csak kisebb unszolásra veszik át és nem a helyszínen bontják ki.(ellentétben a mi szokásainkkal). Az ajándék azonnali elfogadása ugyanis durva, mohó emberre vall.

– A pálcika használata ugyan nem kötelező, de mindenképpen érdeklődést fejez ki kultúrájuk iránt, ezért szívélyes gesztus feléjük, ha használni is tudjuk.

– Ha náluk járunk, most már ott is "divat" a borravaló, amelyet általában a taxisoknak, a szállodákban a személyzetnek és az idegenvezetőknek illik adni. Éttermekben a számla már tartalmazza a 15 százalékos "felszolgálási" díjat, megelégedettségtől függetlenül.

Ha utazni vágyunk Kínába, mindenképpen érdemes útikönyvet és szokásaikról szóló írásokat tanulmányozni, hogy ne kerüljünk kellemetlen helyzetekbe. Az imént említettek csak néhány érdekességre hívták fel a figyelmet, a teljesség igénye nélkül.

Érdemes mélyebben megismerkedni kultúrájukkal és hagyományaikkal!





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!