„Most az enyészet kezében vagyok” – 2. (16. rész)
1933 márciusában javult kedélyállapota, visszatért munkakedve. Külön szobát is kapott, hogy alkothasson (Egy kedves vigasztalónak, 1933; Önarckép, 1933).
Ekkor született tehát az a költeménye, mely a legmegrendítőbb önvallomás életéről, betegségéről, szenvedéséről, egy kettős portré, a festőé (Vincent van Gogh) és a költőé:
A legcsodálatosabb fényeket
Akartam festeni, és elborult
Egész világom- No, de én hiszem,
Hogy valahol egyszer majd az leszek,
Aki akartam lenni. Egyelőre×
Elszenvedem az életet. Csak azt mind
Sajnálom, amit megfesthettem volna:
A képeket. Egy egész végtelent!
(Önarckép, 1933)
Ötvenedik születésnapját a klinikán töltötte. A legsötétebb gondolatok mindig születésnapja környékén támadtak fel benne. Magyar László könyvéből tudjuk, hogy Juhász számára születésnapjai kiváltképp a halálvágy ébresztői voltak. Ebből a szempontból az ötvenedik születésnap minden korábbinál veszélyesebbnek mutatkozott. „A költőben elhatározása lett a vágy: azon a napon hal meg, a születésnapján.” Az ápolók és orvosok különös tekintettel figyeltek reá. A születésnap vészterhes órái elmúltak, a beteg csendben végigsírta az éjszakát.
Április 12-én hazamehetett. Otthon tartózkodása ismét nem volt tartós, húga már július 5-én visszakísérte a klinikára. Immár ötödjére lett a szegedi idegklinika kezeltje. Csak ősszel javult annyira az állapota, hogy verset írjon (Panasz), s október 30-án hazaengedték. Most majdnem egy évig kibírta kezelés nélkül. 1934. július 25-én lett hatodjára a klinika lakója, mivel teljesen magába roskadt, nem evett, nem aludt. Szeptemberben kezdett el újra verseket írni. Ebben az esztendőben összesen harmincegy verset írt. Ez nagyon jó, hiszen a harmincas évek elejére publicisztikája végképp elapadt, megszűnt számára a társadalmi realitás. Versekből is igen keveset, csak kettő-három alkotott a válságos években, ezeket is az orvosok unszolására írja. A fájdalom kiírása része lehetne a várt gyógyulási folyamatnak, minden új költeménye diadallal kerül be a kórtörténetbe. 1934-ben születettek utolsó költeményei, melyek komorak és nagyon súlyosak (Szavak, Sors, Zsolozsma, Zene, Remeteség). Miskolczy professzor Juhász Gyula „őszikéinek” nevezte ezeket a verseket. A halálra készült bennük:
Hozzászólás zárolva.