Óraszenvedély? Pontosan!

A legnagyobb óragyártó cégek, mint az Omega, a Minerva, az Heuer, a Zenith vagy a Movado már az 1800-as évek közepén léteztek, azelőtt, hogy 1884-ben Washingtonban megszületett volna az a nemzetközi egyezmény, amelynek értelmében a világ összes országa elfogadta, hogy a nap az angliai Greenwichben éjfélkor kezdődik, és 24 órából áll. Nem sokkal ezután indult és tart a mai napig is a karórák hódító korszaka, amely az elmúlt száz évben számos különleges, mára legendássá vált darabbal ajándékozta meg a világot és persze a gyűjtőket. Mégis vannak, akik úgy vélik, hogy a 21. század, a mobiltelefonok és a számítógépek kora egyben a karórák végét is jelenti, hiszen egyre ritkábban pillantunk a csuklónkra, ha a pontos időre vagyunk kíváncsiak. Ennek ellenére az órapiac bizonyos szegmense virágzik, hiszen a technológia százada a luxus korszaka is, az óra pedig igazi státusszimbólum lehet. A luxusórákat gyártó neves cégeknek tehát nem kell tartaniuk visszaeséstől még akkor sem, ha egyes adatok azt mutatják, hogy az olcsóbb tömegáruk iránti kereslet évről évre csökken. Mert az első világháború közepén hódítóútra indult karóra akkor is és most is nemcsak az időt, hanem viselője társadalmi hovatartozását is mutatja.

A nevelőnőtől a katonáig

Kering egy történet, amely szerint egy nevelőnő „találta fel" a karórát a 19. század vége felé, amikor egy kisebb zsebórát selyemszalaggal a csuklójára erősített. Az első karórák valóban inkább bőrszíjjal felszerelt zsebórára hasonlítottak, nem pedig a ma megszokott órákra, mégis, sokáig női ékszerként terjedtek. A férfiak még évekig a zsebükben hordták az órájukat. Louis Cartier készítette el az első olyan karórát, amely hasonlít a ma is viselt formára. 1904-ben Santos Dumont, egy gazdag brazil pilóta állítólag arra panaszkodott barátjának, az akkor már sikeres ékszerbolt-tulajdonos Alfred Cartier fiának, hogy repülés közben nem tudja megnézni a zsebében lévő órát. Az innovativitásáról híres fiatal ékszerész Edmond Jaeger órásmester segítségével elkészítette a karóra prototípusát, amelyet a pilóta anélkül is megnézhetett, hogy a kezét levette volna az irányítókarokról. 1911-től ezzel a formával indult el a karóra sorozatgyártása a családi vállalkozás kebelében. A karóráról alkotott kép azonban csak az első világháború közepén változott meg igazán, amikor a katonák is felismerték, hogy a lövészárkokban könnyebb a csuklójukra pillantani, ha a pontos időre kíváncsiak, mintsem a zubbonyuk zsebében kotorászni. A háború véget ért, és hamarosan a civil férfiak karján is egyre többször lehetett órát látni. Ekkor már nem csupán női ékszerként kezelték a ketyegő csuklódíszeket, amelyek piacát az iparosodás és a különböző sportok rohamos fejlődése alaposan fellendítette.