Életforma.hu

ÉLET-MÓD

„Panka kicsit kiborult, sírni kezdett" - Liptai Claudia lánya meglepődött a bejelentéstől

A műsorvezető és férje mindenre felkészültek a bejelentés előtt, ezért gondosan választották meg a helyszínt és az időpontot.

Liptai Claudia lánya érzelmesen reagálta le édesanyja bejelentését.

A mai napig kristálytisztán emlékszik arra a pillanatra Liptai Claudia, amikor lányával, Pankával megosztották az örömteli hírt: kistestvére lesz.

Örökre emlékezni fogok rá, hogy hogyan reagált Panka, amikor elmondtuk neki Marci érkezését. Külföldön voltunk, ami jó választásnak bizonyult, mert nem tudott messzire futni a hír hallatán

– mondta viccelődve a műsorvezető, aki számított arra, hogy a reakciók vegyesek lesznek.

„Panka kicsit kiborult, sírni kezdett, ami nem lepett meg, hiszen egy ilyen változás bejelentésénél benne van ez is. Ő azonban leginkább azért sírt, mert féltett. Tudta, hogy nem vagyok már húsz éves és azonnal átvillant az agyán, hogy most mi lesz velem, velünk”

– árulta el Liptai Claudia, aki ügyelt arra, hogy Panka megkapja a megfelelő lelki támogatást.

Liptai Claudia lánya sírni kezdett, amikor megtudta, hogy kisöccse lesz (Foto: Sláger FM)

„Elképzelhető, hogy később az is szöget ütött a fejében, hogy ezzel megszűnik az „egyeduralma”, mindenesetre a barátnője a közelben volt, így hagytuk, hogy az ő vállán is kisírja magát” – idézte fel a történteket a műsorvezető, aki boldog, büszke kétgyermekes édesanya.

Panka nagyon szereti Marcit és fordítva is igaz ez, de az utóbbi időben szintet lépett a kapcsolatuk. Marci már nem az a tutujgatni való kisbaba, ha úgy van, megmondja a magáét Pankának és bizony visszaszól. Egyre izgalmasabb látni, hogy hogyan nőnek fel és miként reagálnak egymásra

– mondta a 95.8 Sláger FM-en hallható ’ÉdesKettes’ – ben a műsorvezetőnő. Liptai Claudia lánya jelenleg 16 éves, amikor megtudta, hogy öccse lesz, akkor tíz éves volt.

A beszélgetés a következő linken érhető el.

Ezt is olvasd el:


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.