Facebook hozzászólás
1 407

Másodszor sem sikerült...

Rakonczay sírva mesélt a mentésről

Az extrémsportoló hétfőn indult el másodszor, hogy átevezze az Atlanti-óceánt, de tegnap kimentését kérte.

Rendkívül keveset aludt, első nap konkrétan egy percet se, második nap 40 perc jött össze, és utána is csak 1-2 óra. Az alvás hiánya volt az egyik kulcsa a feladásnak, mert ezek a rövid pihenések is sok hallucinációval kísért álmok voltak. Óriási szél volt, hatalmas hullámok, ami már első nap is kemény volt, sokkal többet kellett kapaszkodnia, mint tervezte. De az igazi gond a kihülés volt, emiatt kellett feladnia. Hiába viselte a világ legjobb vitorlázóruháját így is átázott. Álladóan vizes volt, állandóan fázott. A negyedik nap volt a legkeményebb, ott már egy-egy hullámnak azért örült, mert melegséget adott a 16 fokos víz! Itt már azon gondolkodott, hogy leveszi a mentőmellényt és bemegy fürdeni egyet… Ekkor érezte meg, hogy kezd mentálisan szétcsúszni. Mert valójában persze őrültség arra gondolni, hogy a 16 fokos víz felmelegít!

Vékony az a határ, ami még logikusnak tűnik és ami őrültség.
És mivel nincs külső kontroll egy társ személyében, ezért csak magára számíthat azt ember.
Neked kell megérezni, hol a vége, mi az a pont, amikor fizikaikag nem vihető végig a dolog. És bár fejben, szívben, hitben ott vagy, a szervezet nincs mindig ezzel szinkronban. Szóval simán elteheted magad láb alól szimplán akaretőből, mert hajlamos vagy supermannek képzelni magad.”

Szerencsére, ő még elkapta ezt a pillanatot és a negyedik napon ezért aktiválta a felfújható mentőcsónakot, amibe átült. Ezen van egy kicsi sátor is, ami begyűjti a nap hőjét, így ott átmelegedett és aludt is valamennyit. Úgy gondolta, ez megoldás lehet, hogy nappal evez, az éjszakát pedig a csónakban vészeli át. De ez nem jött be, mert a pici csónakot a hullámok elképesztően dobálták és félő volt, hogy felborul.

A mentőcsónakban Fotó: Facebook/ Rakonczay Expedíciók
A mentőcsónakban Fotó: Facebook/ Rakonczay Expedíciók

Van olyan szituáció, amikor a természet dönt és eljön az a határ, hogy belátod, nem folytatható. Az időjárás előrejelzés megerősítette, hogy az orkán erejű szél és a rossz idő még napokig tartani fog.
Ezért pénteken eldöntöttem, hogy vége. 

Nehéz volt, hiszen tudta, hogy a SUP-ot ott kell hagynia, amit ő épített. És mentálisan sem egyszerű feladni…





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!