Szerelem, szerelem…
Nincs még egy olyan téma, amiről annyit írtak, daloltak volna, s amely annyi különféle művészt sarkalt volna alkotásra, mint a szerelem. Definíciója, megfogalmazása ennek ellenére is, szinte lehetetlen.
A viktoriánus korban, akárcsak sok hagyományos kultúr-körben, a szerelem jobbára nem valami spontán személyes élmény-katarzis volt, amely aztán idővel házassághoz vezetett. Éppen ellenkezőleg, a házasság egyezmény volt- akár az érdekelt családok hozták létre, akár házasságközvetítő, akár pedig közvetlenül a házasulandó felel; társadalmi meggondolások mentén kötötték, a szerelemről meg feltételezték, hogy majd csak megjön az is, ha már a házasság megköttetett.
Az utóbbi néhány nemzedékben, a nyugati világban úgyszólván egyetemessé lett a romantikus szerelem fogalma. Amely szerelmes szerelmi élmény, ami aztán házasságba torkollik. A szerelem szabadságának ez az újfajta felfogása minden bizonnyal jócskán megnövelte a tárgy jelentőségét a funkció hátrányára.
A modern embert az is boldoggá teszi, hogy mindent megszerez magának, amit csak – készpénzért vagy részletre- megvehet. Hasonlóképpen nézi az embereket is.
Hogy valakit éppen mi tesz vonzóvá, az – testileg éppúgy, mint szellemi kapacitást illetőleg- az időszerű divattól függ.
A húszas években a vonzó hölgy nem vetette meg az italt és természetesen dohányzott, rámenős volt és csábos; manapság pedig egyre inkább a több háziasság és szemérem a divat.
A tizenkilencedik század végén és a huszadik század elején a férfinak jól állt, ha erőszakos volt és begyvágyó; manapság a nyájasság és türelem kívántatik meg tőle, ha vonzó „cikk” akar lenni.
Két személy tehát akkor szeret egymásba, amikor úgy érzik, hogy megtalálják a piacon kapható legjobb tárgyat, figyelembe véve persze saját csereértékük mikéntjét, és korlátait.
Ha két ember, aki idegen volt, egyszer csak ledönti a köztük lévő falat, és szoros közelséget érez, egynek érzi magát, az egységnek ez a pillanata az élet egyik legfelvillanyozóbb leglelkesítőbb élménye.
A szeretetnek ez a fajtája azonban a természeténél fogva mulandó.
Eleinte azonban mindezt nem tudják: rajongásuk hevességében, abban hogy megvesznek egymásért, szerelmük bizonyítékát látják, holott esetleg csak korábbi magányosságuk mértékét bizonyítja. Szeretni művészet, éppen úgy, ahogy élni is az. És a művészet birtokába jutni az elmélet és a gyakorlat elsajátítása mellett, csak szenvedélyes akarással lehet.
Hozzászólás zárolva.