Facebook hozzászólás
668

Tedd boldoggá magad!

A boldogság ingyen van, de meg kell dolgozni érte – lényegében így foglalható össze a gyakorló pszichológus doktor, családterapeuta többéves, a pozitív pszichológia kutatásában szerzett tapasztalata. 

A boldogság nem más, mint az adott helyzettel való megelégedettség. Ez az érzés – leszámítva a szélsőséges eseteket – mindenki számára adott, elérhető, de tudni kell, hogyan jussunk el a hozzá Szondy Máté, a Károlyi Gáspár Egyetem adjunktusa szerint. A különféle felmérésekből kiderül, hogy a kiegyensúlyozott, derűs személyiség hozzávetően 50 százalékos arányban genetikai adottság, a felmenőktől örökölt hozomány, 40 százalékban az egyén hozzáállásán, viselkedésén múlik, és csupán 10 százalékban köthető az anyagi helyzethez, vagyis a gazdagsághoz.

Pénz helyett mozgás

A téli szürkeség például hosszú hónapok alatt mindenkire rossz hatással van, legyen bármilyen is az anyagi helyzete, egy napsütéses tavaszi napon pedig még a legszegényebbeknek is könnyebben húzódik mosolyra a szája. Azonban a külső rossz hangulat elleni védekezés nagyobb leleményt igényel azoktól, akik kevésbé tehetősek.
Ha nincs keret arra, hogy utazással vagy kisebb-nagyobb ajándékokkal kényeztessük magunkat, érdemes legalább némi mozgásra rávenni a szervezetet. Bár a kocogás kevésbé hangzik jól, mint egy karibi utazás, bizonyított tény, hogy a mozgás növeli a boldogságérzetet, a szervezetben az euforikus állapotot előidéző endorfin hormonok termelődését. Az aktivitás kreatívabbá is tesz, mert mozgás közben születnek a legjobb gondolatok, és felderít. De boldogabbá teszi az embert az is, ha másokért tesz valamit, legyen mégoly aprócska dolog is az. A lényeg, hogy tegyünk valamit, mert különben az unalom fenyeget, ami a kedvetlenség mellett hosszú távon lappangó ingerültséget, alvászavart, a szexuális étvágy csökkenését is okozhatja.
Önmagában az anyagi jólét egyébként is sokféle buktatót hordozhat magában a boldogság állapotának elérése útján – hangoztatja Szondy Máté. Kísérletek bizonyították, hogy már a pénz, egy bankjegy puszta látványa is befolyásolhatja az embert: általa a szemlélőben igen gyakran az önzés érzése kerekedik felül. Márpedig az önzőség eleve a boldogság ellen hat, hiszen az öröm általában csak másokkal megosztva lehet teljes. Akit a pénz bűvölete elragad, az könnyen kerülhet negatív spirálba. Újabb és újabb vásárlással, a javak halmozásával próbál boldogságra szert tenni, de mert nem éri el, még újabb termékeket, mondjuk, új autót vesz. „A boldogság e hamis érzését a különféle vásárlásra csábító reklámok csak erősítik. A kiegyensúlyozott, szuverén személyiséget kevésbé lehet beültetni ebbe a hintába.” A csupán az anyagi javak birtoklásától boldogságot remélő ember gyakran nem is érti, hogy egy őszinte beszélgetés, vidám hangulatú társalgás vagy akár kiruccanás a zöldbe önmagában örömet okozhat – magyarázza a szakember.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!