Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Titkok derültek ki a Star Wars zeneszerzőjéről

Kicsoda valójában John Williams, a világ talán legismertebb dallamainak alkotója? A Star Wars, az Indiana Jones, a Jurassic Park, az E.T., a Schindler listája, A cápa és a Harry Potter I-III. zeneszerzője bármihez kezdett az életben, azt siker koronázta, ő maga azonban soha nem tolakodott az előtérbe, élete így csupa rejtély. Íme, pár kevéssé ismert tény a maestro életéből, akinek egyik legismertebb alkotását októberben Budapesten élvezheti a közönség.

John Williams, Kép: sajtóanyag

1, John Williamst 1952-ben besorozták a hadseregbe. Három évet szolgált a légierőnél, ahol - bár kapott kiképzést - főleg zongorázott és vezényelt a katona zenekarban.

2, Leszerelése után New York-i jazzklubokban zongorázott, akkoriban még főleg Johnny néven ismerték.

3, A filmtörténelem húsz legnagyobb bevételét termelő filmje közül nyolcnak Williams szerezte a zenéjét.

4, A zeneszerző 24 Grammy-, 7 BAFTA-, 5 Oscar-, és 4 Golden Globe-díjat nyert. 51 Oscar-díj jelölésével Williams a második legtöbb jelölést elért ember a történelemben Walt Disney után.

5, 1956-ban elvette Barbara Ruick színésznőt, három gyermekük született. 1974-ben, 43 éves korában az asszony forgatás közben agyvérzést kapott, és elhunyt. Ez volt a legnagyobb törés életében. 1980-ban vezette oltár elé Samantha Winslow fotóst.

6, Barbarával közös gyermekük, Joseph a világhírű Toto együttes frontembere, és maga is zeneszerző.

7, 1974-ben egy fiatal rendező, bizonyos Steven Spielberg megkörnyékezte John Williamst, hogy dolgozzanak együtt. Második közös munkájuk, A cápa hatalmas sikert ért el. Több mint 20 filmet jegyeztek együtt.

Star Wars show, plakát, Kép: sajtóanyag

8, Steven Spielberg mutatta be John Williamst barátjának, George Lucasnak, aki éppen a Csillagok háborúja első részéhez keresett zeneszerzőt.

9, Várhatóan 2019. december 20-án mutatják be a Star Wars: Episode IX. című filmet. John Williams bejelentette, hogy ez lesz az utolsó Csillagok háborúja rész, amit elvállal.

Október 16-án a magyar közönség is megnézheti, meghallgathatja a világszerte hatalmas sikert arató Star Wars in Concert: Egy új remény című koncert- és filmshowt, amelyen a Prágai Filharmonikus Zenekar szólaltatja meg a mester műveit. Szóval, addig is az erő legyen veletek!

Aranytorkok éjszakái
A képlet egyszerű. Még ha szerénytelenségnek tűnik is, több mint tízéves előéletével a Pannonhalmi Jazznyár kétségkívül a Dunántúl egyik legigényesebb zenei programsorozata. Neve összefonódott a bencés monostorral, annak természeti környezetével, az apátsági múzeummal és a pincészettel. A VIATOR Apátsági Étterem megjelenésével pedig betársult a kifinomult gasztronómia is.

 

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.