Facebook hozzászólás
219

Van okunk a félelemre?

Amelyik kutya ugat, az nem harap. Hogy mennyire igaz a mondás, azt azért nem érdemes kipróbálni. A kutya falkaállat, és mint ilyen, ösztönösen szabályokat követ. Természetesen vannak zavart, neurotikus kutyák is, akik szinte minden esetben agresszívan viselkednek, de ez azért ritkaság. Általánosságban elmondható, hogy a kutyák bizonyos szituációkban ugyanúgy viselkednek, azaz kiszámíthatóak. Ha fél, vagy fenyegetve érzi magát, lehet, hogy harap. Egy ilyen helyzetben nem tud szabadon dönteni, támadjon-e, vagy sem, az ösztöneit követi.  

Félreértések

A kutyák nyelve – ezt nyilván magyarázni sem kell – teljesen más, mint az embereké. Ha az eb felugrik egy gyerekre, valószínűleg az orrát akarja megnyalni üdvözlésképpen, és bár nem agresszív, egy ismeretlen számára ez ijesztő lehet. A kicsi talán elszalad, a négylábú meg utána, mert azt hiszi, most játék következik – ettől a gyerek pedig még jobban megrémül, azt hiszi, követi a kutya.

Hogy megértsék egymást, meg kell tanulniuk egymás nyelvét, ebben pedig a szülőknek kell segíteniük.

A félelem tanulható

Sok családban ez egyáltalán nem fontos téma, a legtöbb, amit megtanítanak, hogy át kell menni az út túloldalára, ha egy eb közeledik. Így alakul ki a félelem, ami talán nem is megalapozott. A nem feldolgozott félelmek egyre több frusztrációhoz vezetnek, így könnyen lehet, hogy az a gyerek, amelyik fél a kutyáktól, félni fog a pókoktól, egerektől, macskáktól.

A felnőttek általában azért féltik saját gyerekeiket, mert ők rossz tapasztalatot szereztek, és azért tartják távol a csemetéket a kutyáktól, mert nem akarnak rossz példát mutatni. Így aztán félelmüket elültetik a gyerekekben, mert hiába akarják eltitkolni, ez természetesen nem sikerülhet.

Ha kialakul a fóbia 

Először is a felnőtteknek kell feldolgozniuk a szorongásaikat, ha ez egyedül nem megy, mert félelmük már fóbia – azaz nem megalapozott, indokolatlan szorongás-, talán terápiás megoldáshoz kell folyamodniuk, pszichológushoz kell fordulniuk.

Hozzá kell tenni természetesen, hogy egy kutya lehet veszélyes, bizonyos esetben haraphat is, ezért óvatosan kell közelíteni hozzá – a lényeg az, hogy fölösleges és megalapozatlan félelmeink ne legyen vele szemben.

Egy terápia során lépésről lépésre kell haladni: egy félelemlépcsőt állítanak fel, melynek tetején a legnagyobb félelem áll, alján pedig a legkisebb. Ezeket a fokokat kell megmászni a terapeuta segítségével.

Fok

Leírás

Példa

8.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!