Facebook hozzászólás
119

Varázsceruza – Rajzoljunk idén is mosolyt a gyerekek arcára

Jótékonysági gyűjtés rendeznek a sérült gyermekek javára

Varázsceruza – Rajzoljunk idén is mosolyt! címmel idén immár 3. alkalommal indít jótékonysági akciót a Civilút Alapítvány. A kezdeményezés célja, hogy rajzeszközöket, elsősorban színes ceruzákat gyűjtsenek a fogyatékossággal élő, sérült gyermekek és fiatalok számára, ezzel is mosolyt varázsolva az arcukra. Az összegyűjtött rajzeszközöket az Alapítvány szeptemberben, a Sérült Gyermekek Napján adja át az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének (ÉFOÉSZ).

A Varázsceruza jótékonysági akciót idén is elindítja a Civilút Alapítvány, hogy segítséget nyújtson a fogyatékossággal élő, sérült gyermekek és fiatalok számára. Az idei mottó: Rajzoljunk idén is mosolyt!

A Varázsceruza jótékonysági akciót ebben az évben is meghirdetjük, és bízunk benne, hogy idén is sikerül sok mosolyt varázsolnunk a sérült gyermekek arcára. A kampány célja, hogy segítsük, és szó szerint színesebbé, vidámabbá tegyük a sérült gyermekek mindennapjait, mosolyt varázsoljunk az arcukra. A rajzolás, az alkotás ugyanis hozzájárul a sérült emberek kommunikációjához, önkifejezéséhez

– mondta Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kurátora.

Miért pont a rajzeszközök?

Az Alapítvány azért választotta éppen a rajzeszközöket, mert így mindenki, aki szeretne, lehetőségei szerint hozzá tudj járulni a kezdeményezéshez – akár már egy doboz ceruzával, vagy annak az árával. Fontos szempont volt az is, hogy a színes ceruzákkal az ép gyermekekhez is közelebb tudják vinni az adományozást. Ha felajánlanak egy-egy doboz színes ceruzát vagy rajzeszközt, akkor ők is átélik az „adni öröm” érzését, részesei lesznek a társadalmi jóságnak. Mindez pedig hosszú távon erősíti a társadalmi felelősségvállalást. Éppen ezért a Gyermeknaphoz időzítve indította el az idei akciót a Civilút Alapítvány.

Varázsceruza – Rajzoljunk idén is mosolyt! címmel idén immár 3. alkalommal indít jótékonysági akciót a Civilút Alapítvány. (Foto: Civilút)

A Civilút Alapítvány először 2020-ban hirdette meg a jótékonysági gyűjtést, akkor 6265 csomag rajzeszköz gyűlt össze, amelyeket az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségével (ÉFOÉSZ) együttműködésben a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) közreműködésével jutatott el a fogyatékossággal élő gyermekeknek.

2021-ben majdnem megdupláztuk az előző évben elért eredményt: 12017 csomag rajzeszköz gyűlt össze, amelyeket ezúttal is az ÉFOÉSZ és az SZGYF közreműködésével juttatunk el a gyermekeknek. Bízunk benne, hogy idén is sok ezer sérült gyermeknek tudunk segíteni, ebben számítunk együttműködő partnereinkre és az eddigi adományozókra is

– mondta Gulyás Andrea.

A rajzeszközöket 2022. szeptember 30-ig gyűjti a Civilút Alapítvány, a kezdeményezéshez több formában is csatlakozhatnak, akik támogatni szeretnék az akciót.
  • A rajzeszközök leadhatók a Civilút Alapítvány irodájában (Budaörs, Budapesti út 40/1.)
  • Elküldhetők postán a Civilút Alapítványnak címezve (2040 Budaörs, Budapesti út 40/1.).
  • A jótékonysági kezdeményezés támogatható pénzadománnyal az alábbi számlaszámon: GRÁNIT Bank Zrt. 12100011-10545117. (A közlemény rovatba írják be: Varázsceruza.) Az összegyűlt összegből a Civilút Alapítvány színes ceruzákat vásárol a fogyatékossággal élő gyermekek számára.

Az alapítvány elsősorban rajzeszközöket, színes ceruzákat, zsírkrétákat, festékeket, filctollakat gyűjt, de szívesen fogadnak kifestőket, matricákat, füzeteket, tolltartókat is.

A jótékonysági akció során további helyszíneken is kihelyeznek majd gyűjtődobozokat, illetve a pénzadományok számára gyűjtőládákat. Ezekről a www.civilut.hu honlapon és az alapítvány Facebook oldalán is tájékoztatást adnak.

Ezt is olvasd el:



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!