Kevesen gondolnák, de az olasz maffia saját arculatának építéséhez felhasználja a közösségi média eszköztárát is.
Itt van például a „Becsület és méltóság” nevet viselő Facebook profil, közel húszezer követővel; ez például az egyik jelentős dél-olasz maffiafőnök imázsépítését szolgálta a gyakori bejegyzésekkel, mindaddig, amíg az illetőt 30 évre be nem „varrták” a börtönbe – írja a The Financial Times.
Vincenzo Torcasio, a calabriai Ndrangheta, vagyis Olaszország legerősebb maffiaklánjának főnöke volt, aki öt évet fordított arra, hogy jelentős követőtábort gyűjtsön; digitális kínálata a giccses rózsa- és szívképek, a Paulo Coelho idézetek és gengszter bölcsességek valószínűtlen egyvelegét vonultatta föl. Persze a profilon felbukkannak az olasz állam kemény maffiaellenes börtönszabályait támadó bejegyzések is.
Szakértők vélekedése szerint Vincenzo Torcasio példája jól mutatja, hogy az olasz maffia, amely egyébként kerüli a nyilvánosságot, hogy ne vonja magára a hatóságok figyelmét, a közösségi média által nyújtotta lehetőséggel az „egyéni” márka építésekor mégis előszeretettel él.
A márkaépítést az olasz maffia mindig is fontosnak tartotta, és bár a médium alapvetően megváltozott, a cél nem – állítja Federico Varese, az Oxfordi Egyetem szervezett bűnözéssel foglalkozó szakértője.
„Az eljárással csökkenthető az alkalmazott erőszak mértéke, hiszen, ha valakiről tudott dolog, hogy köze van – valamiképpen – az alvilághoz, már komolyabban is veszik; ez a sajátos hírnév segít elkerülni az erőszakot, ezért ennek felépítése racionális befektetés is egyben.”
Amúgy komoly múltra tekint vissza maffia körökben a média használata, főleg a személyes imázsépítése; a dapper don néven ismert New York-i maffiózó, John Gotti az 1980-as években kifejezetten udvarolt a korabeli nyilvánosságnak. Bár az is igaz, hogy a hírnév megszerzése jó lehet üzleti szempontból, de komoly buktatókat is hordozhat magában. Ha híresség lesz belőled, az vonzza a rendőrség figyelmét is – mondja Federico Varese.
Hozzászólás zárolva.